MENÜ
2019. július 18.
Frigyes
Inflációkövetés helyett a béremelkedéshez kell kötni a nyugdíjakat

Inflációkövetés helyett a béremelkedéshez kell kötni a nyugdíjakat

24.hu • fotó: levendulaotthon.hu

Nyugdíjas Parlament: a bérek növekedéséhez kell kötni a nyugdíjemelést.

Az ATV Start című műsorának vendége volt Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Szövetségének elnöke. Karácsony a beszélgetésben a nyugdíjasokat érintő legégetőbb problémákról beszélt, például arról, hogy nagyon nehéz bejutni idősek itthonába. Ennek okát részben abban látja, hogy a Ratkó-korszakban született évente 210 ezer gyerek most kerül a nyugdíjas korba. Ez az a korosztály, akiknél mindig az aktuális intézményből volt kevés, folytatta. Amikor bölcsődéskorúak voltak, nem volt bölcsőde, amikor óvodások voltak, nem volt óvoda, amikor iskolások, középiskolások voltak, akkor ott volt kevés hely.

Elmondta: jelenleg 55 ezer férőhely van, és 38 ezer várakozó, ehhez jön ez a nagy létszámú korosztály, és ez óriási feszültséget fog okozni.

Magyarországon jelenleg körülbelül 890 idősotthon van, ezek vegyesen állami, magán, vagy egyházi fenntartásúak, de ennek a duplájára lenne szükség.

A Nyugdíjas Parlament elnöke beszélt a vegyes indexálású nyugdíjszámítás fontosságáról is a műsorban. Említette, hogy erre az évre 11 százalékos bérkiáramlást tervez a kormány a költségvetési tervezet szerint, és 2,7 százalékos nyugdíjnövekedést. A nyugdíjak reálértéke inflációkövető, a vásárlóértéke viszont a 11 százalékos bérnövekedéshez fog igazodni.

A szövetség megállapodást kötött az MSZP-vel, és együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a DK-val, Mindkét baloldali párt megígérte, hogy az EP-ben a nyugdíjasok érdekeit is képviselni fogja, és támogatja a Nyugdíjas Parlament céljait, mely egyrészt a vegyes indexálású nyugdíjszámítás, valamint a döntéshozók és a nyugdíjas szervezetek közötti kapcsolat intézményesítése.