MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Így élesztik fel a Holt-Tiszát

Így élesztik fel a Holt-Tiszát

sokszinuvidek.24.hu

A természetvédelmi fejlesztésnek köszönhetően jobb lesz a vízminőség.

Jövő év áprilisáig mintegy hatvan hektáron élesztik újjá a Holt-Tisza és három holtágának élővilágát a Közép-Tisza mentén, Tiszakécske térségében, írja az MTI. A rehabilitáció célja, hogy a korábbi évtizedek során meggyengült vízi élőhelyek visszanyerjék vitalitásukat, számos védett fajnak, illetve egy összetett ökoszisztémának adjanak otthont.

A munkálatok során a holtágakban iszapkotrást végeznek és rendezik a partszakaszokat. Felújítják a holtágak közötti vízkormányzó műtárgyakat, és kiépítik a vízutánpótlást biztosító vízkivételi műtárgyat.

A munkálatok előtt a leginkább érintett I-es holtágból áttelepítik a halakat, lecsapolják a vizet és nádat írtanak, majd ezek után mintegy 54 ezer köbméter száraz mederkotrást végeznek el. A projekt keretében a Holt-Tisza I-es holtága mentén egy több állomásos tanösvényt is kialakítanak, benne madárlessel és kilátóval.

A III-as és IV-es holtág esetében a beavatkozás elsősorban alakító kotrást és rézsűigazítást foglal magában, vagyis a holtágakat nem csapolják le teljes mértékben, hanem csak csökkenteni próbálják a meglévő vízszintet a halállomány érdekeinek figyelembevételével.

A természetvédelmi fejlesztésnek köszönhetően jobb lesz a vízminőség és a gazdag magyar vizes élőhely-örökség – újjáéledését követően – tovább élhet. A rehabilitáció a védett fajok élőhelyeit is megerősíti, és más, korábban itt élő madár-, hal- és kétéltű fajok tartós, új élőhelyeinek kialakítását is lehetővé teszi.

A beruházást konzorciumi formában a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és partnerei, a tiszakécskei önkormányzat és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság valósítják meg.