MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Hova tűnt a világ legdrágább festménye?

Hova tűnt a világ legdrágább festménye?

hvg.hu

Közben a párizsi Louvre is kiállítaná a képet, de nem találják.

Szőrén-szálán eltűnt Leonardo da Vinci Salvator Mundi című képe, amelyet jelenleg a világ legdrágább festményeként tartanak számon. A képnek eddig is hányattatott sorsa volt, 1958-ben ugyanis csak 45 fontot (kb. 15 ezer forintot) adtak volna érte egy londoni aukción, mert fogalmuk sem volt róla, hogy a reneszánsz mester festette. Erre csak 2005-ben jöttek rá a szakértők, amikor sikerült megállapítani, hogy ki az alkotó.

A felfedezés természetesen felsrófolta a kép árát, de annyira, hogy a Christie’s 2017-es New York-i aukcióján 450,3 millió dollárért (kb. 129 milliárd) forintért kelt el.

Leonardo festményét Badr bin Abdullah bin Mohammed bin Farhan al-Saud szaúdi herceg vette meg, és az Egyesült Arab Emírségek fővárosában található múzeumban, a Louvre Abu-Dzabiban állították volna ki.

Csak volna, mivel kiderült, hogy nincs meg a festmény. A képet 2018 szeptemberében mutatták volna be a képtárban, ezt viszont minden magyarázat nélkül lemondták. A kulturális minisztérium nem ad hivatalos választ, a Louvre Abu-Dzabi stábja pedig nem hivatalosan elárulta, hogy semmit sem tudnak a festmény hollétéről.

A francia kormány eközben szeretné kölcsönözni a Salvator Mundit a párizsi Louvre-ba, egy őszi kiállításra, amelyet a festő halálának 500. évfordulója alkalmából rendeznek.