Tam_Bau
MENÜ
2019. november 21.
Olivér
Hogyan segít a szőlőfogyasztás az autóvezetésben?

Hogyan segít a szőlőfogyasztás az autóvezetésben?

Syngenta blog

Negyven és ötven év közötti nők autóvezetési képességeit számítógépes szimulátorral mérték fel.

A Leedsi Egyetem kutatói huszonöt egészséges felnőtt nőn végeztek három hónapig tartó vizsgálatot, amelyben felmérték, hogyan befolyásolja a szőlőlé fogyasztása az autóvezetési képességeket.
*
A kísérletben résztvevő negyven és ötven év közötti nők autóvezetési képességeit számítógépes szimulátorral mérték fel, ezután véletlenszerűen két csoportra osztották őket: az egyik csoport tagjai tizenkét héten át napi 3,5 deciliter szőlőlét ittak, míg a kontrollcsoport tagjai ugyanebben az időszakban egy kinézetre és ízre hasonló, eltérő összetételű placebo italt fogyasztottak.
„A szimulátoros mérések során azt tapasztaltuk, hogy a kísérlet időszaka alatt a szőlőlét fogyasztók által vezetett autók fékútja átlag tizenegy méterrel csökkent” – mondta el a Newsmax életmódportálnak Louise Dye kísérletvezető. Ez az első alkalom, hogy tudományos vizsgálat keretében, egészséges felnőttek körében is bizonyították a Concorde szőlőfajta fogyasztásának a szellemi képességekre gyakorolt előnyős hatásait. A korábbi vizsgálatok igazolták, hogy a szőlőlé rendszeres fogyasztása segíthet az idősebb, enyhe kognitív zavarokkal küzdő felnőtteken.
A szőlő jótékony hatása az eddigi kutatások szerint a flavonoidoknak köszönhető. Ez a növények festékanyagaiban megtalálható anyag bizonyítottan növeli a C-vitamin felvételt, és antioxidáns szerepet tölt be a szervezetben. Dye szerint a mostani adatok alátámasztják a korábbi állatkísérletek eredményeit, melyek szerint a flavonoidok segítik a hippocampus működését – ez az agyterület felelős többek között a térbeli tájékozódásért, valamint a rövidtávú emlékek hosszú távú memóriába történő tárolásáért is.