MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
Hamarosan jön az új Škoda Octavia

Hamarosan jön az új Škoda Octavia

hvg.hu

Minden jel arra mutat, hogy már nem kell sokat várnunk a teljesen új Octavia hivatalos leleplezésére.

A Škoda 1996-ban mutatta be első újkori Octavia modelljét, melynek második, illetve harmadik generációja 2005-ben, illetve 2013-ban látta meg a napvilágot. Az aktuális modell a közelmúltban egy komolyabb ráncfelvarráson esett át, és nyílt titok, hogy hamarosan érkezik a teljesen új fejlesztésnek tekinthető negyedik generáció.

Az új Octaviát még az idén le fogják leplezni, és a Škoda ezzel kívánja megünnepelni az ős-Octavia hatvanadik születésnapját. Az MQB-platformra épülő újdonság tesztelése már javában folyik, mint ahogy az a most felbukkant, ezúttal az autó enyhén álcázott műszerfalát felfedő kémfotókon is látható.

Az új Octavia műszerfalának közepét egy hatalmas érintőkijelző uralja, mely az ugyancsak érkezőben lévő 8-as Golf hasonló panelétől eltérően kiáll a műszerfalból. Érdemes megfigyelni továbbá az automataváltó középkonzolon lévő kapcsolóját, melyhez hasonló megoldást először az új 911-es Porschén alkalmazott a konszern. És amely kapcsoló a 8-as Golfban is meg fog jelenni.

Előzetes információk szerint a mintegy 4,7 méter hosszú új Octavia könnyebb lesz a kifutó modellnél, és új motorokat is kap. A motorháztető alá várhatóan bekerül többek közt a továbbfejlesztett 1.5 TSI benzinmotor, mely a legerősebb kivitelben 200 lóerős lesz, az Octavia RS sportmodellben landoló 2.0 TSI erőforrás pedig körülbelül 250 lóerőt fog leadni. Dízel fronton a jelenlegi 1.6 TDI-t előreláthatólag az új 1,5 literes öngyulladós motor fogja váltani.

Érkezőben továbbá egy lágy-hibrid Octavia is, és jó eséllyel a későbbiekben plugin hibrid változat is készülhet a típusból. A nemrégiben leleplezett felfrissített Škoda Superb kistestvérének tekinthető új Octavia hivatalos bemutatójára várhatóan a szeptemberi Frankfurti Autószalonon kerül majd sor.