Tam_Bau
MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Elérhetetlen számukra a létminimum

Elérhetetlen számukra a létminimum

24.hu

A közmunkásokat nem húzza ki a nyomorból a kormány ajándéka.

Rebesgették már júniusban is, hogy pluszpénzt kaphatnak a közmunkások, és most egyhavi összeggel ajándékozza meg a kormány a közfoglalkoztatottakat, mert jól teljesít a gazdaság. A Közmunkás Szakszervezet szerint mindez nem változtat azon, hogy nyomorban tartják azokat az embereket, akik nem tudtak munkához jutni a versenyszférában.

Plusz egyhavi bért ad a közmunkásoknak a kormány, 54 ezer forintot kaphatnak szeptember 20-áig azok, akik január és július vége között legalább három hónapig álltak közfoglalkoztatásban. A kormányrendelet egyszeri foglalkoztatást ösztönző támogatásnak hívja a pluszpénzt. Gulyás Gergely miniszter a gazdaság kiemelkedően jó teljesítményével indokolta az egyszeri kifizetést, akárcsak a nyugdíjasoknak szánt rezsiutalványt. 99 ezer ember kap pluszpénzt, és ez a költségvetésnek összesen 9 milliárd forintba kerül.

Manapság 110-120 ezer közfoglalkoztatott lehet Vécsi István, a Közmunkás Szakszervezet elnöke szerint. Azt azonban már nem domborította ki a kormány, hogy a 9 milliárdos támogatás több mint felét (5,38 milliárd forintot) kapják csak a közmunkások, a többit az állam tulajdonképpen átteszi egyik zsebéből a másikba adók és járulékok formájában.

Mindezt úgy, hogy harmadik éve nem emelték a közmunkások bérét, a 8 órás közfoglalkoztatotti bér változatlanul bruttó 81 530 (nettó 54 217) forint, a szakképzett közmunkás bér pedig bruttó 106 555 forint (nettó 70 859). Összevetésül,

a minimálbér jelenleg bruttó 149 ezer forint.
2011-ben még a nettó minimálbér 77,6 százalékát vihették haza a közfoglalkoztatottak,
2019-ben már csak a minimálbér alig több mint felét (54,7 százalékát) kapják meg havonta.

Nyomorba taszít és ott is tart

A közfoglalkozatottak átlagbére méltánytalanul alacsony, nem lehet belőle egészségesen táplálkozni, jövőt építeni, gyermekekről gondoskodni, betegség esetén gyógyszer kiváltani – sorolta a 24.hu-nak Vécsi István. A nettó havi átlag 54 217 forint nyomorúságban tartja őket, és konzerválja a nyomorukat, nyugdíjat is nagyon keveset fognak kapni – tette hozzá.

„Nem hisszük, hogy a beígért egy havi pluszpénzt a gazdaság jó teljesítménye miatt kapnák. Inkább arról van szó, hogy közpénzből szavazatokat szeretne vásárolni a kormány az önkormányzati választás előtt” – mondta Vécsi, aki ezzel együtt örül, hogy kapnak egyhavi pluszpénzt az emberek, mert legalább egy hónapban kicsit könnyebben fognak megélni.

Ha tényleg jól megy a gazdaságnak, akkor minden hónapban fizessenek többet a közmunkásoknak, ne csak annyit, hogy éppen csak eltengődjenek, vagy legalább emeljék meg a havi bért a most kiosztandó pénz arányos részével, havi 4500 forinttal – mondta ugyanakkor. Ez sincs azonban napirenden.

Akiknek elérhetetlen a létminimum

Vécsi nem mondja azt, hogy a közmunkásoknak is meg kellene kapniuk a minimálbért, mert az valószínűleg nem állna arányban az elvégezett munkával, de az sem járja, hogy 2016 óta nem emelték a bérüket, és akkor is csak mintegy 200 forinttal. A 170 eurónak megfelelő havi nettó kereset borzasztóan alacsony, szerinte legalább a 2016-os létminimumnak megfelelő összeget meg kellene, hogy kapják a közmunkások, ami nettó 88 ezer forint körüli összeget jelentene.

A közmunkások 54 217 forintja a tavalyi létminimum 57 százalékát teszi ki.