MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Egyszerűen nem vette észre a Hableányt

Egyszerűen nem vette észre a Hableányt

hvg.hu

Lezárta a nyomozást a rendőrség a Hableány sétahajó balesete ügyében.

Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese elmondta, május 29-én negyed 10-kor kapták a bejelentést, hogy két hajó összeütközött a Dunán, az egyik pedig felborult, emberek kerültek a vízbe. A 21 áldozatból 20-at találtak meg eddig, őket azonosították, egy dél-koreai nőt azóta is keresnek. Kérdésre válaszolva elmondta, dél-koreai mentőcsapatok már nincsenek az országban, a nőt a napi szolgálatba ágyazva keresik.

A nyomozást lezárták, október 10-én átadták az iratokat a VI-VII. kerületi ügyészségnek vádemelési javaslattal. Elmondása szerint 109 tanút hallgattak meg összesen a nyomozás során, és számos dolgot lefoglaltak, rengeteg tolmáccsal dolgoztak együtt, összesen 9 nyelven folyt a nyomozás.

Azt is elmondta, a Viking Sigyn ukrán származású kapitányát őrizetbe vették, meggyanúsították és kezdeményezték a letartóztatását, június 29-e óta letartóztatásban van. Közölte, a kapitányt egyrendbeli halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetése vétséggel, illetve 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása bűntettel gyanúsítják.

A legénységet nem gyanúsították meg.

Pál Adrián kérdésre leszögezte, semmilyen alkoholt nem mutattak ki az ukrán kapitány szervezetében, és a kapitány a vezetőfülkében tartózkodott a tragédia bekövetkeztekor. Azt is elmondta, a kapitány több tanúvallomást is tett, és arra hivatkozott, hogy egyszerűen nem vette észre a Hableányt.

Arról, hogy az ukrán kapitány törölt-e adatokat a telefonjáról, azt mondta, elsőre felmerült ennek lehetősége, de egy szakértő végül kimondta, hogy nem történt adattörlés a telefonról.

Elmondása szerint a Viking Sigyn egy fiatal hajó, és minden olyan radar működött rajta, amely arra szolgál, hogy jelezzen, ha közel az ütközés, egyedül a radar hangjelzése volt rajta kikapcsolva, de ez a sűrű hajóközlekedés miatt a Dunán egyébként is állandóan sípolt volna.

Közölte azt is, segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárásban vizsgálják a Viking Sigyn után érkező másik hajó, a Viking Idun kapitányának és legénységének felelősségét is.

A Hableány május 29-én este süllyed el, 33 emberrel – 31 dél-koreai utassal és kétfős magyar személyzettel – a fedélzetén a Duna budapesti szakaszán, a Margit híd közelében, miután a Viking Sigyn szállodahajó hátulról nekiütközött. A balesetet hét dél-koreai turista élte túl, egy áldozat holttestét azóta sem találták meg.