Tam_Bau
MENÜ
2018. július 23.
Lenke
Egy nő és a focimánia

Egy nő és a focimánia

konyves.blog.hu

A futball egy területén vagyunk versenyképesek a világban, az irodalomban.

Nem tudok elképzelni még egy országot, amelyik ennyiféle nézőpontból írná meg a focihoz való viszonyát. Ennek valószínűleg két oka van: ahol nagyon szeretik a focit, ott játsszák is, és ebből következik a másik ok, hogy mivel nálunk nincs normális foci, ezért a hiányt az irodalom tölti fel tartalommal. Esterházy Péter, Darvasi László, Gazdag József, Kőrösi Zoltán vagy Sajó László is megírta a maga focis könyvét, tavaly megszületett az első játékvezetői nézőpontból megírt focis könyv, Pető Péter Leshatárja, és most itt van egy bolondos rajongó, Csepelyi Adrienn, aki még attól se jön zavarba, ha egy hostelben két részeg, nagydarab angol kelti fel éjszaka, mert ő lekapja a felsőjét és megmutatja a Liverpool-tetoválását. A Belemenés tökéletes olvasmány, hogy megértsük saját mániáinkat.“Nektek, akik benne vagytok” - olvasható a dedikáció a Belemenés elején, ami gyorsan tisztázza, ez a könyv valóban a foci-rajongásról szól, arról a megmagyarázhatatlan őrületről, amikor a rajongás tárgya szervezni nem kezdi az életet, az időt, a társadalmi kapcsolatokat, sőt a magánéletet vagy a testhez való viszonyt is. Az újságíró Csepelyi Adriennt egészen pici korában a keresztanyja ülteti le először a tévé elé meccset nézni, és rögtön megfertőződik, ami a mai napig tart. Kislányként a Pink Floyd elé ültette le az apja, és a Fearless című szám lett a madeleine-je, vagyis az, ami beindítja az emlékezés folyamát. És bizony pörög az emlékezés, röpködnek a magyar és angol focisták nevei, a kisebb-nagyobb gólok, a kitartó küzdelmek a meccsnézésekért, kisebb-nagyobb utazások focipályákra, és miközben az elbeszélő emlékezik, egy lány felnövését is végigkísérhetjük.

 

A rajongásban az a jó, hogy nem az ember választja rajongása tárgyát, hanem a tárgy választja ki rajongóját. Ezért szupervicces, hogy a vidéki lánynak a foci és a Liverpool jutott. A mottóból arra következtethetnénk, hogy ez kirekesztő könyv abban az értelemben, hogy csak a focirajongók érthetik meg, de valójában a rajongás az igazi téma, ilyen értelemben a liverpooli játékosok, a válogatottmeccsek is csak színes díszítőelemek egy bolondosan kettyós rajongó életében.

A könyv Nick Hornby Focilázának párja is lehetne, mert amíg abban az Arsenalhoz való viszonyt írja meg belülről egy férfi, addig a Belemenésben egy nő mesél arról, hogyan lett Liverpool-rajongó. Mondjuk, előbbi abban a közegben nő fel, utóbbi meg rátalál. A két könyv közös pontja a rajongás, de Csepelyi több szempontból is hátrányos helyzetből indul: a faluban, a kollégiumban, a lelátón és a párkapcsolatában is meg kell harcolnia azért, hogy ne kérdőjelezzék meg a férfiak a szenvedélyét csak azért, mert nő. Az egyik történetben a BL-meccs előtt már egy órával bent ül a kolesz tévészobájában Csepelyi, persze a legjobb helyen, amikor megérkeznek a fiúk, és rögtön felhorkannak, hogy itt meccsnézés lesz. Csepelyi meg mondja, hogy ő is arra vár. Hirtelen a világ biztonságos struktúrája összeomlik, a férfiak nem értik, hogy egy nő mit keres az ő férfivilágukban, mert a focit férfiak játsszák, férfiak nézik és férfiak értik, mintha csak egy titkos nyelv vagy jelrendszer lenne, ami a genetikával vagy az isteni törvénnyel van összefüggésben. A foci az nem sport, hanem a szent hely és idő, amiben a nők nem vehetnek részt, amiben szerepe van a társadalmi nemnek, az előítéleteknek és a hagyománynak is. Csepelyi meg sokdanos troll, aki minden helyzetben élvezi azt a helyzetet, hogy nemcsak szereti, hanem érti is a focit.A rajongás mindig a szélsőségek miatt érdekes, és Csepelyi tényleg szélsőséges, a Belemenés ennek a szélsőségességnek a megértéséről szól. Szerencsére nincs távolság a szerző és az elbeszélő között, ezért egyszerre naplószerű és dokumentarista a történet, nincsenek tájleírások vagy esszéisztikus részek, hanem csak pályák, gólok, győzelmek, vereségek és Steve McManaman, a liverpooli áruló, aki megcsalta és elárulta az elbeszélőt, amikor Madridba igazolt. A könyvnek egyszerre előnye és gyengesége is ez: előnye, mert pörgősen követik egymást az emlékek, ami beszippantja az olvasót, és gyengesége, mert nincs igazi dramaturgia, kevésbé tud kibontakozni a coming-of-age történet.

A könyv legizgalmasabb részei azok, amikor a focis emlékeken keresztül láthatjuk a foci kontextusában örökké idegenként kezelt nőt, aki apró lépésekkel foglalja el helyét ebben a férfivilágban. És ebből sajnos keveset kapunk, pedig láthatóan Csepelyi érzi, hogy mit lenne fontos elbeszélni, csak láthatóan meghúzza a határokat: azon a vonalon túl lesz a Belemenésnek valódi tétje, ott lesz az elbeszélő sebezhető és érdekes, és ezt íróként meg kell tanulnia majd átlépni. Például beszél a tetoválásáról, a hátára varratott You’ll Never Walk Alone mondatról, ami a liverpooliak első és utolsó parancsolata, és csak mintegy mellesleg megjegyzi, hogy ez azért volt fontos számára, mert egy jóindulatú daganatot találtak a mellében és ő így akarta visszavenni a kontrollt a teste felett. A foci és a rajongás sajnos nagyon sok érdekes témát elrejt, és amíg a felszínen pörögnek a szórakoztató jelenetek, addig egy csomó izgalmas téma kidolgozatlan marad. Csepelyi egy kis faluból indult, és csak sejtéseim vannak, hogy a sikerei elérésében mekkora szerepe volt a rajongásának. Egyáltalán nem tűnik egyszerűnek, ahogy örök idegenként ennek a világnak nemcsak a része lesz, hanem a maga módján meg is változtatja a körülötte lévő közösségeket.

A Belemenés attól izgalmas könyv, hogy az elbeszélőnek a kulturális hagyomány szerint nincs joga rajongani a fociért. Se a szocializáció, se a társadalmi közeg nem segíti a rajongás megélésében, amit egyébként Csepelyi olyan természetesnek vesz, hogy szórakoztatóan ad hangot azoknak a nőknek, akiknek magyarázkodniuk kell a foci-vb idején.