MENÜ
2018. november 17.
Hortenzia, Gergő
Egy magyarországi műkincslopás története

Egy magyarországi műkincslopás története

24.hu

Riasztó nem volt, a betörőket állványzat segítette bejutni az éppen felújítás alatt álló épületbe 1983-ban.

Ugyan az utóbbi években egyre-másra dőltek meg a festményekért kifizetett rekordösszegek, a híres festők munkái már a múlt század vége felé is hatalmas értékeknek számítottak, ennél fogva a nagystílű képrablások sem voltak ritkák, legalábbis a hanyatló Nyugaton. A szocializmust derűsen építő Magyarországon azonban 1983-ig nem fordult elő ilyesmi – bár ebben az ideológiai felsőbbrendűség mellett némi szerepet azért játszhattak a vasfüggönnyel lezárt határok, illetve a mindenütt jelenlévő besúgók is.

Tény mindenesetre, hogy a nemzetközi műkincspiacon dollármilliókat érő festményeket gyűjteményében tudó Szépművészeti Múzeumot sokáig semmilyen riasztóberendezés nem védte. Amikor aztán 1982-ben az épületet felújítás miatt felállványozták, valakinek mégiscsak eszébe jutott, hogy ez már túl nagy kísértést jelenthet, ezért ideiglenes riasztórendszert szereltek fel.

Milliárdok tűntek el

Kisebb szépséghibája volt a dolognak, hogy ez a következő őszre már tönkrement, így az egész épületet csupán a három, szolgálatban lévő őr védte. Ők 35 éve, 1983. november 5-én este 8 órás körútjukon még semmi gyanúsat nem láttak, éjféli újabb őrjáratukon azonban észrevették, hogy hét festmény hiányzik a falakról.

És nem is akármelyik képek, a rablók tudták, miért jönnek. Elvitték Raffaello Esterházy Madonna, illetve Pietro Bembo kardinális ifjúkori képmása című vásznait, két Tintoretto-művet, két Tiepolo-festményt, illetve egy Giorgionénak tulajdonított önarcképet a múzeum legféltettebb kincsei közül.

Nemcsak eszmei értékük volt nagy, Raffaello két képének értékét akkor 20, illetve 10 millió dollárra, a többit egy-egy millióra becsülték, az összes eltűnt festmény összértéke nagyjából 1,5 milliárd forintot tett ki (akkoriban 5 ezer forint már egészen jó havi fizetésnek számított).

Szálka megy a tenyerébe

A szocializmus erjedését nemcsak az mutatja, hogy a betörés egyáltalán megtörténhetett, hanem az is, hogy az eset miatt erős kritikát is megfogalmazhattak a múzeum biztonsági rendszerével kapcsolatban. A Népszabadság 1983. november 12-i számában Árkus József vitriolos publicisztikát szentelt a témának.

Ott kezdem, hogy a főbejárat ajtaját minden este duplán bezárták. Kétszer fordították rá a kulcsot. Az épület Állatkert felőli oldalát egészen a felső ablakok magasságáig beállványozták. A zseniálisan kigondolt terv azon alapult, hogy a betörő nem tud majd ellenállni a kísértésnek, elkezd felfelé mászni az állványon, amelyből szálka megy a tenyerébe, és önkéntelenül felkiált. Az állvány felől érkező hangok figyelésével a Millenniumi Emlékmű szoborcsoportozatából Árpád vezér lovát bízták meg. A biztonsági rendszer tervezői persze arra is gondoltak, hogy a körmönfont betörők esetleg kesztyűt húznak, és akkor nem megy szálka a tenyerükbe. Erre az esetre a második számú riasztóberendezés lépett volna működésbe. Az értékesebb képek mellé külföldi csomagolásban magyar borotvapengéket helyeztek el. A képtolvaj abban a hiszemben kezdte volna kivágni a keretéből az ellopásra kiszemelt festményt, hogy márkás pengével dolgozik, ám még reggel is javában nyiszálja a vásznat, amikor is könnyűszerrel tetten éri a megérkező múzeumi személyzet.

Egy zsák hozott áttörést

A nyomozás természetesen nagy erőkkel zajlott, ám kevesen fűztek reményeket a tettesek elfogásához. A helyszínen talált nyomok nem vezettek sehová, viszont egy néhány nappal később, a Dunában Százhalombattánál talált olasz gyártású zsák már egyértelművé tette, hogy Itália irányában kell keresgélni. Mivel akkoriban még minden beutazó külföldit lelkiismeretesen regisztráltak a határon, könnyű volt leszűkíteni a lehetséges gyanúsítottak körét.

Miután az elkövetőket segítő magyar bűntársak nyomára is rábukkantak, a rendőrség hamar áttörést ért el: a beismerő vallomások mellett a biztosítékként Magyarországon elásott Tintoretto-képet is megtalálták. A kiadott nemzetközi körözések alapján a következő év elején letartóztattak öt olasz férfit, akik részt vettek az akcióban, majd mind a magyar, mind az olasz elkövetőket elítélték.

A feltételezett megrendelő megúszta

Megrendelőként a nyomozók egy gazdag görög üzletemberhez, Efthimiosz Moszkoklaideszhez jutottak el, ám ellene végül nem sikerült meggyőző bizonyítékokat találni. A képek is meglettek egy görög kolostornál, és ugyan elszenvedtek néhány sérülést, a restaurátorok ki tudták ezeket javítani.

Ugyan a múzeum vezetéséből többeket elbocsátottak vagy lefokoztak, miután bebizonyosodott, hogy valóban az állványzatot és a nem működő riasztót használták ki a betörők, a Szépművészetinek tulajdonképpen nem jött rosszul a világraszóló botrány. A téli időszakban általában pangó termek megteltek látogatókkal, és természetesen a biztonsági rendszert is modernizálták – igaz, az elkezdett tatarozást csak bőven a rendszerváltás után sikerült befejezni.