MENÜ
2024. árpilis 20.
Tivadar
Egy korábban kihalt faj túlélői

Egy korábban kihalt faj túlélői

index.hu

Az aldabrai fehértorkú guvat 136 ezer évvel ezelőtt kihalt – hogy aztán most újra megjelenjen ugyanott.

Nem arról van szó, hogy a fajt tévesen nyilvánították kihaltnak, a magyarázat sokkal izgalmasabb: a madár ugyanabból az ősből újra kifejlődött – írja a Mashable.

Az aldabrai fehértorkú guvat őse eredetileg Madagaszkáron élt, innen népesítette be a seychelle-szigeteki Aldabra-atollt, ahol a fejlődése eltérő irányt vett: mivel az új lakóhelyén nem volt természetes ellensége, már nem volt szüksége a repülésre, ezért idővel elvesztette ezt a képességét. Csakhogy később az egész sziget víz alá süllyedt, emiatt szinte a teljes szárazföldi élővilága elpusztult, így a fehértorkú guvat is, hiszen nem tudott elrepülni.

Miután azonban a víz visszahúzódott, a Zoological Journal of the Linnean Society szaklapban most megjelent tanulmány szerint a madár újra kolonizálta a szigetet, és ritka dolog dolog történt: újra ugyanúgy elvesztette a repülés képességét, ezzel újra létrejött ugyanaz a faj, amely egyszer már kihalt.

Ezt hívják iteratív evolúciónak, amikor ugyanaz az ős egymástól függetlenül több alkalommal is ugyanolyan fejlődési utat jár be. Az aldabrai guvat ráadásul többször is eljátszotta ezt, ahogy a szigetet újra és újra ellepte, majd elhagyta a víz, és a faj újra és újra eltűnt, majd ismét megjelent.