MENÜ
2021. január 22.
Vince, Artúr
Daganatfelismerő gyorstesztet készítenek Debrecenben

Daganatfelismerő gyorstesztet készítenek Debrecenben

mandiner.hu

A terhességi tesztek mintájára most daganatfelismerő tesztet fejlesztenek.

Drogériákban kapható daganatfelismerő gyorsteszt fejlesztésén dolgozik egy debreceni kutatócsoport – közölte a Qubit. A cikk szerint az instant diagnosztikai eszköz nemcsak az árában, hanem a működésében is a terhességi tesztekhez hasonlítana, s terv szerint az emlődaganatokat lehetne vele rendkívül korai stádiumban megtalálni.

A teszt egy enzim mennyiségét mérné, ugyanis aggodalomra adhat okot, ha az úgynevezett litokólsavtermelő enzimből túl kevés van a mintában. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy a litokólsavcsökkenés a tumorképződés kezdeti időszakában a leginkább szembetűnőbb, így lehetőség lenne a betegségre megjelenése után hamar felfigyelni – írja a cikk.

Hozzáteszik: a diagnosztikai eszköz kiváltképpen hasznos lenne a veszélyeztettettek számára (például akiknek a családjában előfordult már emlődaganat), ők ugyanis rendszeresen ellenőrizhetnék saját állapotukat, s szükség esetén hamarabb jelentkezhetnének további vizsgálatokra.