MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
„Csodafa

„Csodafa", mely 40 különböző termést hoz

sokszinuvidek.24.hu

A New York-i Syracuse Egyetem udvarán áll egy fa, amely teljesen egyedülálló a világon.

A hosszú, hideg télen ugyanúgy néz ki, mint bármely másik: ágai teljesen kopaszak és vastag hó fedi őket. De tavasszal rózsaszín, fehér és piros virágok borítják, hogy aztán nyáron több mint három tucat gyümölcs teremjen rajta, írja az Atlas Obscura. A fa nemesítése és gondozása az egyetem professzorának, Sam Van Akennek az érdeme.

A tudomány és a természet csodáját a 40 gyümölcs fájának nevezik, értelemszerűen azért, mert 40 különböző gyümölcs terem rajta. A nyári hónapokban többek közt cseresznyét, őszibarackot, nektarint, szilvát és mandulát is kóstolhatnak róla a szerencsések.

Van Aken tíz évvel ezelőtt, 2008-ban látott hozzá a munkához, miután megvásárolta a helyi mezőgazdasági szervezet által működtetett, három hektáron elterülő gyümölcsöskertet. Nem akarta, hogy az ízletes termést adó gyümölcsfák örökre odavesszenek, ezért úgy döntött, hogy egyetlen fába beoltja az összeset.

A legendás, 40 gyümölcsöt termő fát végül 2011-ben ültette el az egyetem kampuszán, és bár beletelt néhány évbe, mire eredményt tudott felmutatni, mára a szó legszorosabb értelmében beérett a munka gyümölcse.

Kiemelt képünkön az látható, hogyan néz majd ki várhatóan 10 éves korában virágzáskor a fa.