MENÜ
2024. árpilis 16.
Csongor
Csodacsúszdát építettek, majd egy nap után bezárták

Csodacsúszdát építettek, majd egy nap után bezárták

index.hu • fotó: vtn.co

Spanyolországban meredek csúszdát építettek az utcák közé, egy nap után be kellett zárni.

Egy nappal az átadása után a hatóságok kénytelenek voltak lezárni egy meredek csúszdát Costa del Solban, mert több sérülés is történt rajta.

A Marbella közelében, Estepona városkában lévő csúszdát úgy építették a hegyoldalba, hogy az több utcát is átível, így a móka mellett elvileg a lefelé közlekedést is megkönnyíti a turistáknak és a helyi lakosoknak. A gyakorlatban azonban ez kicsit máshogy nézett ki: már az első napon többen megsérültek, és a közösségi médiába is olyan videók kerültek fel, amik nem éppen a biztonságos használatot támasztották alá.

A 38 méter hosszú, rozsdamentes acélból készült csúszda kifejezetten meredek, 32-34 fokos dőlésszögű, és a sebesség is ennek megfelelő – írja a Guardian.

Az esteponai csúszda egy rakás szar. Tele voltam sérülésekkel, miután lementem rajta. Két métert repültem, mire a rendőrök csak röhögtek.

– posztolta egy nő a Twitterre, egy képpel együtt a sérült könyökéről.

Az alábbi videó alapján ez elég hihető:

A hatóságok először azt állították, hogy a sokak által megosztott felvételek egyáltalán nem jellemzőek, a csúszdát több ezren próbálták ki a csütörtöki átadás után, és nagy többségüknek nem lett semmi baja. Szerintük csak be kell tartani a használati utasítást, fekvés helyett ülni kell csúszás közben, és akkor nem lesz semmi baj. Hamarosan beláthatták azonban, hogy nem ez a legszerencsésebb válságkommunikációs stratégia, úgyhogy pénteken már le is zárták a csúszdát, az építtetőt pedig alaposabb biztonsági vizsgálatra kötelezték.