MENÜ
2018. december 10.
Judit
„Csendben haladni, mert a látványos nyomulás ellenszenvet kelt

„Csendben haladni, mert a látványos nyomulás ellenszenvet kelt"

hvg.hu

Mi lesz a szerényebb képességű politikusokkal, ha oda is betör a mesterséges intelligencia?

Világfalu lakói vagyunk, egyesítenünk kell az erőfeszítéseinket a mesterséges intelligencia terén- ezt hangsúlyozta Sanghajban a Mesterséges Intelligencia Világkonferenciájának megnyitóján Liu Ho miniszterelnök-helyettes.

A Harvard egyetem végzett kínai vezető békülékeny beszéde azért keltett különösen nagy figyelmet Kínán kívül is, mert az amerikaiakkal folyó kereskedelmi háborúban ő Peking főtárgyalója. Trump elnök pedig szinte naponta fenyegeti meg Kínát újabb büntetővámokkal. Gyakorlatilag az egész kínai exportot meg akarja adóztatni. Közben ugyan Washington tárgyalásokat is ajánl, de Trump sietett Twitteren közölni, neki ez nem olyan sürgős.

Ehhez képest a sanghaji világkonferencián az USA is látványosan jelen van. Csakmutatóba néhány név a South China Morning Post alapján: Jay Yagnik, a Google alelnöke, az Amazont az internetes szolgáltatások alelnöke képviseli, Swami Sivasubramanian. A Microsoft-tól a mesterséges intelligenciát kutató részleg alelnöke van jelen Sanghajban: Harry Shrum. Az Amazon és a Microsoft bejelentette, kutatóközpontot hoz létre Sanghajban. Nem véletlen az amerikai óriások lelkesedése Kína iránt, a világon eddig 39,5 milliárd dollárt fektettek be a mesterséges intelligenciába, ennek a 70%-át Kínában.

Jack Ma: a mesterséges intelligencia mindent megváltoztat

Másképp látjuk a világot ezek után- hangsúlyozta az Alibaba alapító elnöke, aki nemrég jelentette be a visszavonulását. Kína leggazdagabb embere arra célzott, hogy a robotok minden területen forradalmasíthatják a munkavégzést nemcsak a gyáriparban, de az orvostudományban, sőt a politikában is. A kínaiak 150 milliárd dollárt akarnak arra költeni, hogy elsők legyenek a mesterséges intelligencia kutatásában és fejlesztésében. Ezt meg is fogalmazták egy hivatalos dokumentumban, amely kicsapta a biztosítékot Washingtonban. Az amerikaiak ugyanis elfogadják azt, hogy az 1,4 milliárd lakosú Kína GDP-je előbb vagy utóbb meghaladja az USA teljesítményét, de abba semmiképp sem akarnak beletörődni, hogy a technológiai vezető szerepet is átvegye tőlük. Pekingben úgy vélik, hogy ez az ambiciózus mesterséges intelligencia program indította Trumpot a kereskedelmi háborúra Kína ellen. Ezért most Sanghajban a kínaiak az együttműködés fontosságát hangsúlyozták nem pedig azt, hogy Kína le akarja taszítani az USA-t az első helyről. Pekingben felidézik a reformok atyját, Teng Hsziao-pinget, aki óvta a vezetőket attól, hogy dicsekedjenek az eredményekkel és nyíltan bevallják valódi céljaikat. Csendben haladjunk, mert a látványos nyomulás irigységet és ellenszenvet kelt- hangsúlyozta Teng Hsziao-ping, aki elindította a reformokat negyven évvel ezelőtt a Mennyei Birodalomban.

A Csendes-óceán elég nagy Kína és az USA számára is

Ezt fejtegette a kínaiak vezető mesterséges intelligencia cégének, a Sense Time-nak az alapító igazgatója Sanghajban. Tang Xiaobu (Teng Hsziaobu), aki egyetemi tanár Hongkongban, a nemzetközi együttműködés fontosságát hangsúlyozta: nem egy nemzetet kell naggyá tenni, hanem együtt kell működni nemcsak a különböző gazdasági ágazatok, de a különböző nemzetek között is. Make America Great Again- ez Trump jelszava, amellyel le akarja nyomni a vetélytársakat. A kínaiak háború helyett mosolyogva együttműködést kínálnak, mert érzik, az idő nekik dolgozik. A Hsziaomi okos robotja máris hatalmas siker - legalábbis erről számolt be a kínai informatikai óriás egyik vezetője Sanghajban. A gyerekek játszanak vele, a felnőttek pedig az égvilágon mindenre felhasználják. Van persze egy kínos kérdés:

Ha jönnek a robotok, akkor mire kellenek az emberek?

A mesterséges intelligencia több munkahelyet teremt, mint amennyit megsemmisít- nyugtat meg a World Economic Forum. A svájci kutatóintézet szerint 2022-ig 133 millió új munkahely jön létre a világon hála a robotoknak. 75 millió munkahely szűnhet meg. A mérleg tehát pozitív - állapítja meg a svájci kutatóintézet tanulmánya, melyet a BBC ismertet. A robotok rengeteg feladatot átvesznek az embertől, akinek viszont így több ideje és energiája marad más kreatív tevékenységre. Ez jól hangzik - főként a fiatal generáció számára, amely megszokta a gyors váltást. A technofóbiával küszködő idősebb korosztályok számára már távolról sem ilyen kedvező ez a változás. De Sanghajban a Mesterséges Intelligencia konferenciáján kiderült: nincs egy pillanatnyi leállás sem, mert aki kimarad, az lemarad. Ilyen szempontból több mint szomorú, hogy a South China Morning Post részletes sanghaji beszámolójában egyetlen utalás sincs Európára, mely évszázadokon át a technológiai fejlődés motorja volt a világon.