MENÜ
2019. november 16.
Ödön
Csendben bevallotta, hogy dollármilliárdos

Csendben bevallotta, hogy dollármilliárdos

g7.hu • fotó: vg.hu

Mészáros Lőrinc – családjával együtt – valószínűleg Magyarország leggazdagabb emberévé vált.

Számításaink szerint a leköszönő felcsúti polgármesternek (illetve kisebb részben gyerekeinek és feleségének) csak részvényben legalább akkora, de inkább nagyobb vagyona van, mint amennyire az ilyen listákat évek óta vezető Csányi Sándor teljes vagyonát becsülték tavaly. Ez azt is jelenti, hogy az OTP-vezér mellett még egy dollármilliárdosa lett Magyarországnak.

Mészárosék ismert vagyona azért ugrott meg hirtelen, mert Orbán Viktor barátja pénteken bejelentette: a Konzum PE Magántőkealap teljes egészében az ő, illetve felesége tulajdona. Márpedig ennek a tőkealapnak jelentős részesedése van az eddig is a felcsúti vállalkozóhoz kötött tőzsdei birodalom nagyobb cégeiben.

Azt korábban is lehetett sejteni, hogy a Konzum PE befektetői Mészárosék lehetnek, de a pontos tulajdonosi viszonyok eddig nem voltak ismertek. Ezt ugyanis nem kell nyilvánosságra hozni. A tőkealapot kezelő Konzum Nyrt. most is csak azért számolhatott be róla, mert a cég igazgatóságát Mészárosék felmentették az értékpapírtitok alól. Magyarul megengedték, hogy elárulják: valójában teljes egészében a felcsúti milliárdos és felesége az alap befektetői.

A bejelentés pedig valamivel áttekinthetőbbé tette a már a versenyhivatali iratokban is csak “Mészáros Csoportként” emlegetett cégbirodalom tőzsdei részének tulajdonosi viszonyait. A Budapesti Értéktőzsde adatai alapján megpróbáltuk összesíteni, hogy az új fejlemények ismeretében mekkora lehet Mészárosék részvényvagyona. A dolgot némileg nehezítette, hogy a csoportban továbbra is elég jelentős kereszttulajdonlások vannak, de némi számolgatással így is el lehetett jutni egy viszonylag pontos összegig.

 

Nagyjából úgy tűnik, hogy a felcsúti polgármester és családja közvetve, vagy közvetlenül az Opus Nyrt. közel 70, a Konzum Nyrt. 60, továbbá az Appeninn Nyrt. 37 százalékát birtokolja. A tegnapi záróárfolyamon pedig ezek együttes értéke nagyjából 208 milliárd forint.

Ebben azonban még nincsen benne az a részvénycsomag, amit egyes cégeinek átadásáért kap majd Mészáros Lőrinc az Opus Nyrt-től. A táraság még február közepén jelentette be, hogy a milliárdos néhány vállalatát Opus papírokra cseréli. Az akkori információk alapján a pakettért 100-130 millió további részvényt kap, amelyek most 70-90 milliárd forintot érnek.

Magyarul Mészáros Lőrincnek és családjának csak a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett cégekben meglévő részesedése 280-300 milliárd forintot ér.

Persze részvényekről van szó, ezért Mészáros Lőrincék vagyona gyakran és jelentősen változhat az aktuális tőzsdei árfolyam szerint. Az Opus egy százalékos kilengése 1,5 milliárd forinttal növelheti vagy csökkentheti Mészárosék vagyonát, a Konzum hasonló változása további 400 millió körüli összeggel.

Viszont a részvényekben lévő vagyon még mindig csak egy része Mészárosék vagyonának. A két legfontosabb, állami megrendelésekkel kitömött építőipari cégét, a Mészáros és Mészáros Kft-t és az R-Kord Kft-t például csak részben engedi át a 70-90 milliárdos részvénypakettért a kormányközeli vállalkozó. Mindkét vállalat 49 százalékát megtartja, ami a fenti tranzakció alapján szintén tízmilliárdokat érhet. És akkor a földekről, az egyéb vélhetően hozzá köthető magántőkealapokról, az egyelőre megtartott több tucatnyi cégről, az ingóságokról, a külföldi vállalkozásokról és a focicsapatokról még nem is beszéltünk. Nem lenne meglepő, ha a teljes vagyon a részvényben lévőnél is jelentős mértékben nagyobb lenne.

Összehasonlításképpen az eddigi leggazdagabb magyarnak tartott Csányi Sándor vagyonát tavaly a napi.hu 260 milliárd, a Fobes 294,3 milliárd forintra becsülte. A második helyhez a Napinál 200 (Bige László), a Forbesnál 192 milliárd (Demján Sándor) kellett. Mészáros Lőrincnek 2010-ben százmillió körüli vagyona lehetett, 2015-ben még 8,4 milliárdnál tartott.