MENÜ
2018. június 19.
Gyárfás
Csapós diákok osztottak ételt a szekszárdi Hajléktalan  átmeneti szálláson

Csapós diákok osztottak ételt a szekszárdi Hajléktalan átmeneti szálláson

Március 16-án diákok a szekszárdi Hajléktalan átmeneti szálláson ebédet osztottak.

Március 16-án, szerdán az FM DASZK Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium 13. mezőgazdasági technikus osztályának diákjai a szekszárdi Hajléktalan átmeneti szálláson ebédet osztottak.

Az osztály ezzel az akcióval a Kortárs Pilvax program keretén belül szerette volna felhívni az emberek figyelmét egy sokakat érintő társadalmi problémára.

A menü paprikás krumpli volt, amihez iskolánk pék tanulói cipókat sütöttek iskolánk tankonyhájában, majd néhányan kiszállították a helyszínre és tálaltak. Az ebédet kávéval fejezték be az arra rászorulók.

Osztályfőnökként elmondhatom, hogy ez az akció sokkal több volt, mint segítség a rászorulókon. Láttam a diákjaimon mikor visszatértek, hogy teljesen a hatása alá kerültek annak az érzésnek, hogy milyen segíteni másokon.

Ha lesz rá igény és lehetőség, akkor dolgozni fogok azon, hogy tanulóink ezt követően is rendszeresen végezzenek hasonló cselekedeteket.

Dr. Grósz Gergely osztályfőnök,
szakmai főigazgató-helyettes