Tam_Bau
MENÜ
2019. november 18.
Jenő
Berlinben öt évre befagyasztják a lakbéreket

Berlinben öt évre befagyasztják a lakbéreket

444.hu

A berlini lakhatási költségek megduplázódtak az elmúlt évtizedben.

Berlin vezetése kedden arról határozott: öt évre befagyasztják a lakbéreket a városban 2020 január elsejétől. A berlini lakhatási költségek megduplázódtak az elmúlt évtizedben, és csak az idei első negyedévben 7 százalékkal nőttek a lakbérek, ami egyre komolyabb politikai problémát jelentett.

A városi vezetés most a keretekről állapodott meg, a törvényről ősszel szavaznak majd. És bár a törvény januárban lépne életbe, a befagyasztott árszint a június 18-ai állapotra vonatkozik, vagyis lényegében mostantól nem lehet emelni.

A berlini városfejlesztési osztály szerint a törvény 1,5 millió lakásban jelent majd védelmet az áremelkedés ellen.

A törvénytervezet alapján azok a tulajdonosok, akik felújítási munkák miatt akarnak lakbért emelni, négyzetméterenként 50 eurócent emelés felett hivatalos engedélyt kell, hogy kérjenek. Az új ingatlanokra ugyanakkor nem vonatkozik a törvény.

„A lakhatás alapvető szükséglet. Az új törvénnyel meg akarjuk fékezni a súlyos áremelkedést, és le akarjuk hűteni a túlhevült berlini albérletpiacot”, mondta Katrin Lompscher, a lakhatásért felelős berlini tisztviselő.

Berlint a szociáldemokraták (SPD), a zöldek és a szélsőbaloldali Linke koalíciója irányítja, a lépést pedig egész Németországban érdeklődéssel figyelik, mert egyre több helyen jelentenek problémát az elszállt lakhatási költségek.

Az SPD egyik átmeneti vezetője, Thorsten Schäfer-Gümbel máris arról beszélt, egész Németországban hasonlót kellene bevezetni. Angela Merkel kevésbé lelkes az ötlettől: ő arról beszélt, figyelni kell arra is, hogy olyan környezet legyen Németországban, amiben az emberek építeni akarnak.

A Haus und Grund nevű, ingatlantulajdonoskat tömörítő befolyásos szervezet a döntés előtt arra szólította fel a tagjait, hogy emeljenek lakbért hétfő éjjelig. A Deutsche Wohnen nevű ingatlancég részvényeinek értéke az elmúlt két hétben, amióta szó volt a törvénytervezetről, 14 százalékot esett - a vállalatnak 110 ezer ingatlanja van Berlinben.