MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Az új nyugdíjasok kétharmada átlag feletti összeget kap

Az új nyugdíjasok kétharmada átlag feletti összeget kap

forbes.hu • fotó: felegyhazikozlony.eu

2017-hez képest tavaly kevesebb kisnyugdíjat állapítottak meg, miközben a magasabb nyugdíjak száma nőtt.

Öt év alatt majdnem kilencszeresére emelkedett a félmillió forint feletti új nyugdíjak száma, de a legtöbben még mindig 100 és 150 ezer forint közötti ellátással kezdik meg nyugdíjas éveiket. Ez azokból a statisztikákból derül ki, amelyet a 24.hu kért ki a Magyar Államikincstártól. A cikk szerint tavaly több mint 66 ezer új nyugdíjat állapítottak meg, ennek zöme 2021-ben is a 100 és 300 ezer forint közötti sávokba esett.

A kincstár az 1 és 2 millió forint közötti, illetve a 2 millió forint feletti új nyugdíjak pontos számát adatvédelmi előírásokra hivatkozva nem közölte, azonban jelezték, hogy nullánál több, de ötnél kevesebb volt ezekből.

2017-hez képest tavaly kevesebb kisnyugdíjat állapítottak meg, miközben a magasabb nyugdíjak száma nőtt. 2017 és 2021 között 27,5 ezerről 6 ezerre csökkent például az újonnan megállapított, 50 és 100 ezer forint közötti nyugdíjak száma, miközben 7500-ról 16 ezer fölé emelkedett a 200 és 300 ezer forint közötti új ellátásoké. Az 500 ezer forintot meghaladó új nyugdíjak száma pedig majdnem a kilencszeresére, 1567-re nőtt ez idő alatt.

Tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kimutatása szerint 150 ezer forint körül volt az átlagnyugdíj, és a MÁK adatai alapján az új nyugdíjasok mintegy kétharmadának folyósítanak átlag feletti nyugdíjat. Átlag alatti ellátást a harmaduk, csaknem 24 ezer ember kapott, közülük több mint 1100-nak 50 ezer forintnál is kevesebb volt az induló juttatása 2021-ben. A kincstár hangsúlyozta, hogy az alacsony összegű nyugdíjban részesülők jelentős része külföldről is kap ellátást.