MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Az összes végzős diákhitelét kifizette

Az összes végzős diákhitelét kifizette

hvg.hu

Családja nevében akar segítséget nyújtani a következő, 2019-es végzős nemzedéknek diákhitelük kifizetésével.

Az atlantai Morehouse College teljes végzős évfolyamát lepte meg egy amerikai milliárdos, Robert F. Smith technológiai befektető, amikor vasárnap bejelentette, hogy kifizeti mintegy 40 millió dollárra (11,7 milliárd forintra) rúgó diákhitelüket. A Morehouse College-ba hagyományosan fekete férfiak járnak. A szintén fekete Smith a Vista Equity Partners technológiai cég alapító igazgatója. Magántőke-befektetési vállalata szoftver- és technológiai vállalkozások finanszírozásával foglalkozik. Smith felidézte, hogy családja nyolc generáció óta él Amerikában, és a nevükben akar segítséget nyújtani a következő, 2019-es végzős nemzedéknek diákhitelük kifizetésével. A beszédet hallgató diákok előbb megdöbbent csenddel, majd hatalmas ovációval fogadták a bejelentést. A Morehouse később közölte, hogy Smithtől származik az eddigi legnagyobb magánadomány az egyetem történetében. Várakozása szerint megtérül majd a befektetése, és reméli, hogy a többi évfolyamnak is lesz ilyen lehetősége az előrelépésre, mert mint mondta, „elegen vagyunk, hogy gondoskodjunk a közösségünkről„, és bebizonyítsuk, hogy mindenki számára elérhető az amerikai álom.