Tam_Bau
MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Az ökoépítészet iskolapéldája

Az ökoépítészet iskolapéldája

koponyeg.hu

Hamburg egy új egyetemi kampusszal fog gazdagodni, 2023-ra, melyet az idén benyújtott tervek alapján választottak ki.

A fenntartható fejlődés hozományaként nem csak energetikai szempontból lesz fenntartható, hanem az öko építészet egyik iskolapéldája is lesz. A tervező cég, a LAVA (Laboratory for Visionary Architecture) összefogott a Cityplot nevű városi mezőgazdasággal foglalkozó céggel, és együtt álmodták meg a Life Hamburg névre keresztelt épületet. 

A kampusz célja, hogy a kreatív tanuláshoz teret nyújtson, mindezt pedig a fenntartható építészet jegyében. Ennek megfelelően a végtelen jel alakú, 12 ezer négyzetméteres épület napelemekkel termeli meg a szükséges energiát. A szerkezet fából készül, és bizony a belső terek sem éppen a megszokott tanulószoba jelleget mutatják.

Az épületet 1600 fő befogadására tervezték, de nem a szokványos módon. Nem csak a fa szerkezet az, ami megkülönbözteti a többi kampusztól, hanem a hatalmas mennyiségű növény is. A belső terekben is helyet kap a természet, még fák formájában is, amihez a fényt az üvegfelületek adják. Azokból pedig sok van, hiszen gyakorlatilag ezek adják a külső falakat. Az üvegek pedig különösen jó hőszigetelő tulajdonságokkal rendelkeznek, vagyis az energiatakarékosságra sem lehet gond.

A belső terekben a tervezők arra törekedtek, hogy ne csak tanulószobákat kapjanak a diákok. Vannak olyan terek, ahol össze lehet ülni beszélgetni, vagy akár tábortüzet rakni. Van homokkal ellátott szoba, ahol a kreativitást is ki lehet élni, és vannak nyitott, szónoki terek is. Persze az elvonulásra is megvan a lehetőség, kis „barlangok” formájában.
A tetőn pedig nem csak a napelemeket helyeztek el. Közösségi terek is kialakításra kerültek, valamint egy hatalmas tetőkert, mely nem csak szép, hanem egy része organikus élelmiszer termesztésre van kitalálva, vagyis a diákok még az ételüket is megtermelhetik a kampuszon.