Tam_Bau
MENÜ
2019. augusztus 24.
Bertalan
Az autó  leplezi le, az ittas sofőrt

Az autó leplezi le, az ittas sofőrt

vezess.hu

A technika képes felismerni, ha ivott a sofőr, vagy ha kábítószer található az autóban.

Az autonóm gépkocsi lényege, hogy a számítógép vezeti helyettünk az autót, ugyanakkor (legalábbis az első időkben) nem ruházható át teljesen és véglegesen a vezetés a járműre, azaz képesnek kell lennünk arra, hogy szükség esetén átvegyük a volánt – magyarul nem ülhetünk ittasan a kocsiba, abban bízva, hogy az hazavisz minket a kocsmából.
Alighanem ez ihlette azt az újonnan szabadalmaztatott technikát, amely képessé teheti az önjáró autókat arra, hogy felismerjék, ha vezetőjük alkoholt fogyasztott. Az európai szabadalmi hivatalhoz benyújtott dokumentumok szerint a rendszer ilyenkor mesterséges intelligencia alkalmazásával dönti el, hogy mit tegyen: figyelmeztesse az utasokat, lekapcsolja a kezelőszerveket, vagy akár értesítse a rendőrséget.
A számos optikai érzékelőt alkalmazó technológia nem csak az ittas vezetést volna képes észlelni, de bármely egyéb veszélyeztető tényezőt is, beleértve az aktív képernyőjén szöveget megjelenítő mobiltelefont, kábítószer vagy akár fegyver jelenlétét. A berendezés a vezető lelkiállapotát is meg tudja állapítani, és megfelelően reagál a dühös, zavart, álmos sofőrökre.