MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Az atlétika hiphop verziója

Az atlétika hiphop verziója

index.hu

Ernyőt és szánt szereltek az atléták hátára.

Az atlétika versenyszámai sokaknak még most is elég élményt jelentenek, a századmásodperces és centiméteres különbségek még mindig elég izgalmat tudnak okozni. A ma tévénézőjének viszont ennél több kell, fokozni kell valahogyan a feszültséget.

AZ ATLÉTIKA IS PRÓBÁL LÁTVÁNYOSABBÁ VÁLNI, AZ EURÓPA-JÁTÉKOKON KI IS PRÓBÁLNAK EGY ÚJ, A KLASSZIKUS SZÁMOKTÓL ELRUGASZKODÓ SZÁMOT, A DNA NÉVEN FUTÓ, DYNAMICH NEW ATHLETICSET.

Az atlétika nem mindenkinek elég akciódús, például ezért kerülnek ritkán képernyőre az ügyességi számok. Például egy percig is eltartó dobókörbe sétálás, nekikészülés tényleg nem okoz körömrágós izgalmakat, míg valaki egy 10 000 méteres futóversenyen ásítozik. A sportág éppen ezért próbál kitalálni olyan versenyformákat, amelyek valamennyire tradicionálisak, de azért újdonságot is jelentenek.

Pár évvel ezelőtt az ausztrálok a Usain Bolt védnöksége alatt futó Nitro Athleticst hozták össze, amelyben 12 fős csapatok versenyeztek egymás ellen három napon át. A hagyományos futószámok mellett többek között vegyes váltót, kiesős futást, bónuszpontos távolugrást és célbadobós gerelyhajítást is beletettek a programba.

Nagyjából ezzel egyidőben az Európai Atlétikai Szövetség is elkezett dolgozni egy új versenyformán, ami Dynamic New Athletics nevet kapta, és tavaly már tartottak tesztversenyt és a berlini Európa-bajnokságon is bemutatót. Marcel Wakim, a szövetség új üzletág vezetője azt mondta, a DNA-val a 15 és 34 éves közötti korcsoportot célozzák, ott akarnak nagyobb nézettségi arányt elérni.

Szerinte ez új szám egy jó belépési pont az atlétikához, és utána már a hagyományos számokat is könnyebb befogadni. „A tradicionális atlétika a klasszikus zene, de nekünk a hiphop verzióján kellett gondolkodnunk, olyanon, ami megfogja a fiatal generáció atlétáikat és szurkolóit" – mondta Wakim, aki azt is reméli, hogy a DNA-t majd sokan követik az okostelefonjukat nyomkodva is. A fiatalokat céloznák meg azzal is, hogy a versenyek alatt folyamatosan szól a zene.

De nézzük, mi is lehet az atlétika mézesmadzaga!

A DNA egy csapatverseny, amelyet két óra alatt zavarnak le - a csapatok pedig vegyesek, a tartalékokkal együtt 23 férfi és nő a létszám. A DNA legfurább száma a Track'athlon nevet viseli, ami a tesztversenyken a nyitószám volt, és egy iskolai sorversenyre emlékeztetett. Ettől a versenyszámtól ugyanakkor nem volt mindenki lenyűgözve, ezért végül kikerült az Európa-játékokon a programból. Itt nézhet erről remek videókat.

A Track'athlont a férfiak kezdik egy sprinttel, amit egy derekukhoz kötött, súllyal terhelt szánnal futnak, amint célba érnek, már mennek is dobni.
Alsó fogással kell egy súlygolyót legalább 14 méterre dobniuk, ha ez megvan, jöhet egy kis akadályfutás,
amit helyből távolugrással szakítanak meg. Akkor haladhatnak tovább, ha megugorják az előre kijelölt 2,5 métert.
Ezután jön egy vizesárok, majd 50 méter sprint medicinlabdával a kézbe.
Ahogy beért a férfi versenyző, indíthatja női társát.
Nagyjából ugyanezt a pályát teljesítik, csak éppen az első sprint fékezőernyővel (olyan, mint egy ejtőernyő) megy, és a végén nem kell medicinlabdát vinniük.

A csapatverseny törzsét az atlétikából is jól ismert számok jelentik, 100 méteres síkfutás, 100/110 méteres gátfutás, gerelyhajítás, távol- és magasugrás és 4x400 méteres vegyes váltó. Azért néhány trükkös megoldást az ügyességi számoknál is kitaláltak, az egyszerre versenyző hat csapatból három-háromfős csoportokat alakítanak ki, amelynek aztán a győztesei párharcot vívnak az elsőségért, a csoportmásodikok a harmadik helyért, a harmadikok az ötödik-hatodik helyért.

A magasugrás eddig is taktikai szám volt a a magasságok kihagyásával és emeltetésével, de a DNA-ban még az is csavar, hogy a ugró nem tudja, hogy az ellenfele milyen magasságokat választott. Ez aztán meglepetéseket is hozhat, a 242 centimétert is tudó ukrán Bondarenko 228 centire nevezett, de nem tudta átvinni a magasságot, míg a korlátait nagyon jól belövő dán Hansen csak 194 centit vállalt. Át is vitte, és ezzel legyőzte ukrán ellenfelét az Európa-játékok első körében.

Az országok közötti rangsort pontok alapján állítják fel. Az adott szám győztese 12 pontot kap, a második 10-at aztán így haladva lefelé, a hatodik kettőt. Mindez a zárószám, a Vadászat miatt fontos. Az utolsó futószámban, a 800-600-400-200 méteres vegyes váltóban hendikepes a verseny: akinek a legtöbb pontja van, az startol először, míg a többiek a pontok alapján számított időhátránnyal indulnak, hasonlóan az északi összetett Gundersen-versenyéhez. Aki először befut, annak a csapata nyeri az összetettet is.

Az Európa-játékokon 24 ország válogatottja indult, a selejtezőkör után 18 csapat ment tovább, 6 egyből az elődöntőbe. Hozzájuk csatlakozik még 6 ország a negyedöntőkből. Aztán a döntőre megfeleződik a mezőny.

A DNA jövője - a bonyolultságát is elnézve - kérdéses, egyelőre nem tervezik, hogy az Európa-bajnokság, vagy a csapat Európa-bajnokság programjába kerüljön. Idén is jórészt azért merték kipróbálni, mert nagyon hosszú az idény, hiszen szeptember legvégén, október elején rendezik csak a világbajnokságot.

Az újítástól nincs mindenki hasra esve, a britek olimpiai bronzérmes hétpróbázója, Kelly Sotherton szerint például a DNA a Track'atlhoni miatt úgy néz ki, mint a crossfit. Szerinte innovációra és nem átalakításra van szüksége a sportágnak. Mások szerint pedig az a baj a DNA-val, hogy nem sarkall a legjobb eredményekre, hiszen csak a győzelem és a pont a lényeg.

Az Európa-játékokat sportdiplomataként megnéző világbajnoki bronzérmes Baji Balázsnak is kettő érzései vannak. „A DNA érdekes módon prezentálja az atlétikát, inkább csapat-, mint egyéni versenyként, ami a klasszikus atlétikában nem jellemző. Ugyanakkor ez ad egy izgalmas hangulatot is az egésznek, és a nézők talán így jobban be tudják fogadni a versenyeket. Ezzel együtt tény, hogy az eredményeknek nem biztos, hogy jót tesz, főleg az ugró, dobó, ügyességi számokban, ahol csak kevés kísérletük van a versenyzőknek, és egy másik sportoló ellen küzdenek. A futószámokat talán kevésbé érinti, de a körülmények ott is gyorsan változhatnak, így nem biztos, hogy egyenlően a feltételek."