MENÜ
2019. október 16.
Gál
Az árubemutatók nagyító alatt

Az árubemutatók nagyító alatt

inforadio.hu

Jelentősen szigorította az Országgyűlés a kereskedelmi törvényben az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta az InfoRádiónak: tilos ajándékkal vásárlásra ösztönözni, nem lehet hitelt kínálni ezeken a termékbemutatókon és kötelező lesz az ügyfélszolgálat. Kara Ákos óvott mindenkit, hogy most decemberben bedőljön ezeknek a cégeknek.

"Azokat az árubemutatóval egybekötött termékértékesítéseket fogjuk ellenőrizni, amelyekre rendkívül sok panasz érkezett az elmúlt időszakban" - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az InfoRádiónak.

Mint mondta, nagyon szigorú törvényt fogadott el az Országgyűlés, amelyben ügyfélszolgálati előírásokat alkalmaznak azokra a cégekre, akik eddig rejtve maradtak és rátukmálták az árut az emberekre, majd eltűntek vagy nehezen voltak fellelhetőek.

"Mindenki tudja, hogy ingyenes juttatásokat és akár 20 ezer forintos nyereményeket is ígértek, ha részt veszünk ezeken a rendezvényeken. Ezt is betiltja most a törvény, és a hitelközvetítés lehetőségét is megszüntetjük ezeken az árubemutatókon januártól, a törvény életbe lépésétől."

A törvény betartását a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság fogja ellenőrizni. Arra kérik az embereket, hogy ha ilyen árubemutatóról értesülnek, akkor a kormányhivatalokban, telefonon vagy e-mailben jelentsék be. De a fogyasztóvédelem emberei is kiszűrik majd a szabálytalan cégeket.

"Talán megnyugtató lehet az idősek számára, hogy nagyon komoly szankciókra számíthatnak ezek a cégek. Akár 500 ezer forintra is lehet egy-egy alkalommal büntetni őket. Ha pedig kieszelnek valamilyen új módszert, ismét lépni fogunk. Nagyon dinamikus ezeknek a cégeknek a működése, mindig kitalálnak valami újat" - fűzte hozzá az államtitkár.

Hozzátette: az Országgyűlés most olyan törvényt fogadott el, amellyel nagyon sok kiskaput lezárt, de ha maradt még nyitva ilyen kiskapu, akkor készen állnak arra, hogy jogszabály szerint rendezzék őket.

"Mivel a karácsonyi időszakban nagyon intenzívek ezek a cégek, és a törvény csak januártól lép életbe, így kellő körültekintést javaslunk a vásárlóknak, különösen az idős embereknek, nehogy valamilyen nagy áruhitelt akasszanak a nyakukba, vagy olyan terméket próbáljanak nekik eladni, ami a kifizetett százezrek helyett csak pár ezer forintot ér. Arra kérjük a fogyasztókat, hogy decemberben nagyon vigyázzanak, januártól pedig jön a kőkemény hatósági szigor" - hangsúlyozta Kara Ákos.