MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
Ahol zöldnek látszik a nukleáris energia

Ahol zöldnek látszik a nukleáris energia

atomcsapda.blog.hu

Pakson azt reklámozzák, hogy az atom megújuló energia.

Ma a világon nem ismert még egy olyan energiaforrás, ami hasonló mértékben környezetileg felelőtlen, az adófizetők számára drágább és működésileg veszélyesebb lenne az atomerőműveknél. Az atomipar elkeseredetten próbálja zöldnek beállítani a nukleáris energiát, ami nem más, mint a tisztaenergia-célok cinikus megcsúfolása. Bár az atomreaktorok maguk nem bocsátanak ki szén-dioxidot, további nukleáris kockázatokat vállalni az üvegházhatású gázok mennyiségének csökkentéséért az olajjal végzett tűzoltás tipikus esete.

Az első évtized tiszta ráfizetés

Az atomerőművek fő hajtóanyaga az urán-dioxid. Ennek az anyagnak a bányászata, feldolgozása és dúsítása minden lépésben rendkívül sok energiát igényel és rengeteg káros anyag kibocsátásával jár. Egy átlagos atomerőmű a bányászott urán tisztaságától függően 10-18 év alatt képes megtermelni annyi energiát, amennyi a létesítéséhez szükséges volt. Vagyis az erőmű legalább egy évtizedig csak azért működik, hogy visszaadja mindazt a befektetett energiát, amit az építéséhez és üzemanyagának előállításához elhasználtak. Ezután kezdi csak meg a tényleges energiatermelést. Ehhez képest a szélenergia esetében ez az idő egy évnél kevesebb, a fotovoltaikus (vagyis elektromosságot előállító) naperőművek esetében körülbelül két év az energiamegtérülési mutató.

Minden reaktor egy tucat életet követel

Az amerikai nukleáris szabályozási ügynökség (NRC) kiszámította, hogy a kollektív sugárterhelés következtében körülbelül 12 rákos megbetegedés okozta haláleset várható egy atomreaktor 20 éven át tartó működése során. Itt természetesen nincs szó se balesetekről, se a kiégett fűtőelemekkel kapcsolatos feladatokról. Csakis a működtetéssel összefüggő rutinfeladatok és a nukleáris üzemanyagciklus során felszabaduló radioaktív kibocsátást vették figyelembe. És ezek csak a halálos kimenetelűek.

A hőszennyezés is káros az élővilágra

A Paksi Atomerőmű egyik nagy problémája, hogy a reaktorok hűtéséhez a Duna vizét használja, amelyet így jóval melegebben enged vissza a folyóba. A határérték igen megengedő 30 fok, amit az Energiaklub mérései szerint folyamatosan megközelít, a legmelegebb napokon pedig meg is halad. Ez nem egyedi eset, hiszen a világon az összes atomerőmű természetes vizek mellé épült, hogy rendelkezésre álljon az olcsó hűtés. Ami persze nagyon drága, mert az élővilág számára rendkívül káros, a vizekben élő növények és állatok igencsak megszenvedik, fajok tűnnek el és újak jelennek meg, ami visszafordíthatatlan következményekkel jár az ökoszisztéma szempontjából.

Az uránbányák helyén kilúgzott pusztaság marad

Az atomerőmű fűtőelemekkel működik, amiket elsöprő többségben a földből kibányászott uránból állítanak elő, mert ez a módszer olcsóbb az újrafeldolgozásnál. Egy átlagos reaktor egy éves működéséhez 25 tonna urán kell. Ez legalább 500 ezer tonna meddő kőzet és 100 ezer tonna zagy kitermelésével jár, ennek jelentős része mérgező. A dúsítás során további 150 tonna szilárd és 1300 köbméter folyékony hulladék keletkezik, ami szintén mérgező. Az uránbányák így a környezet végleges fizikai megváltozásával és a terület élővilágának szinte teljes pusztulásával járnak. A bányákat bezárásuk után évtizedekig tart ártalmatlanítani.

Ki se látszunk már az atomszemétből

A tipikus atomreaktor 3-5 köbméter nagy aktivitású nukleáris hulladékot termel évente, aminek a biztonságos elhelyezésére vagy ártalmatlanítására a világon sehol nincs végső és megbízható megoldás. Nem is csoda, hiszen halálos anyagokról van szó, amiket egyes kutatók szerint minimum 240 ezer, mások szerint 1 millió évre el kell szigetelni mindentől, nem érintkezhetnek sem vízzel, sem levegővel, sem a talajjal. És ezek csak a legveszélyesebb anyagok. Minden bányában, dúsítóban és erőműben több százezer tonna kis és közepes aktivitású atomhulladék keletkezik, amiket szintén évszázadokig mindentől elszigetelve kellene biztonságosan elhelyezni, tárolni és persze őrizni. Mindehhez rengeteg energia és pénz kell, a biztonság pedig sosem garantálható ilyen hosszú időn át.

Atom: a minden másnál veszélyesebb energiaforrás

Nincs ma a Földön olyan ember által használt energiaforrás, amely az atomhoz hasonló mértékű biztonsági és védelmi kockázatokkal járna. Egy komoly baleset egy fél földrésznyi területet szennyezhet be, egy esetleges terrortámadás pedig egy komplett országrészt pusztíthat el. Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa többletsugárzása még ma, a baleset után 33 évvel is a világon bárhol műszeresen mérhető, a fukusimai kataklizma kárelhárítása pedig még évtizedekig elhúzódhat, nem beszélve arról, hogy az elöregedő vagy nem megfelelően megépített erőművek okozta fenyegetés hóhérpallosként lebeg az emberiség feje felett. Nem véletlen, hogy semmilyen biztosítás nem terjed ki nukleáris baleset okozta káresetekre.

Az atommal termelt energia tehát hihetetlenül drága, az uránbányászat elpusztítja a környezetet, az atomerőművek durván szennyezik a vizeket, a sugárzó atomhulladékok tárolására pedig nincs mód. Miféle őrült mondja ezután, hogy az atom biztonságos, tiszta és zöld? Csak az, akinek elgurult a gyógyszere.

A paksi atomerőmű vezetésének minden bizonnyal elgurult. Vagy eleve azt sem tudják, mivel foglalkoznak. Ott áll az udvarukon egy halom kiégett fűtőelem, amiről előbb-utóbb gondoskodni kellene, de ez őket láthatólag nem érdekli. Ők a zöld lázában égnek, és minden bizonnyal szétzöldezték az agyukat, ha volt egyáltalán.

Halvány lila gőzük sincs, hogy amin ülnek, az milyen súlyos veszélyek láncolatának forrása. Vidáman reklámozzák végtelen felkészületlenségüket és inkompetenciájukat, valószínűleg egész nap Beavis és Butthead előtt röhögcsélnek, amíg valaki feltölti sok-sok zölddel a varázsgömböt, és ők jókat pippantanak, miközben a saját gyermekeik sírját ásatják abból a végtelen pénzből, amivel az atomipar megfizeti lelkiismeret-furdalásukat.

Nem véletlen, hogy Aszódi Attilának, Paks 2 első számú felkent papjának egyszer csak túladagolása lett, és maga mögött hagyta ezt az elmeháborodott szektát. Ha már tönkreteszed a környezetedet és egy fél magyarországnyi területet veszélyeztetsz éjjel-nappal, ne csinálj belőle reklámot és ne legyél büszke rá. Mert nincs az a pénz, amiért ennyire tönkre vágd magad és az összes utódodat.