MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
Ahol nők vezetik az országot

Ahol nők vezetik az országot

ezalenyeg.hu

Finnországban öt nő áll a kormány élén. Közülük a 34 éves Sanna Marin a valaha volt legfiatalabb miniszterelnök.

"Helsinki nyugat-e?" hangzott a fontos kérdés a Csinibaba című filmben. Sajnos még mindig csak azt a választ adhatjuk, hogy hozzánk képest nagyon is nyugat. Van hova fejlődnünk.

Tavaly december óta a finn kormány élén öt nő, a kormánykoalíciót alkotó öt párt vezetői állnak.
A fenti mondat furcsán hangozhat a hazai feudális viszonyokhoz szokott magyar fülnek. Öt nő a kormány élén? Koalíciós kormány? Öt párt szövetsége? Ezek a dolgok itthon elképzelhetetlenek lennének.

De mondunk még furcsákat.

Az előző miniszterelnök, Antti Rinne azért mondott le, mert megrendült iránta a bizalom. Nem követett el semmilyen bűnt. Nem lopott, nem hazudott. Pusztán azért kérték meg a lemondásra, mert nem megfelelően kezelte a postai dolgozók sztrájkját. Ő pedig lemondott. Magától.
Az ötpárti kormánykoalíció azonban nem szeretett volna felbomlani, így megegyeztek egy új kormány felállításában. Az új kormány 19 tagja közül 12 nő, miniszterelnöke pedig a mindössze 34 éves Sanna Marin. Ő Finnország legfiatalabb miniszterelnöke, de nem az első nő. De már a köztársasági elnöki székben is ült nő Tarja Halonen személyében.

Sanna Marin első miniszterelnöki nyilatkozatainak egyikében a következők hangzottak el.
Sok dolgunk van a bizalom helyreállításával.
Közös kormányprogramunk a koalíció ragasztóanyaga.
Reméljük, 2022-es választások után Magyarországon is hallgatunk ilyeneket frissen beiktatott női miniszterelnök szájából.