MENÜ
2019. árpilis 21.
Konrád
A tévészékház után az elnöki palotát rohamozták meg a tüntetők Belgrádban

A tévészékház után az elnöki palotát rohamozták meg a tüntetők Belgrádban

444.hu

Az erőszak gyorsan abba maradt, és a tüntetők újra élő láncot alkottak a palota körül.

Összecsaptak a rendőrök és a tüntetők vasárnap Belgrádban, az elnöki palota előtt, miközben az épületben Aleksandar Vucic épp sajtótájékoztató tartott arról, hogy előző este a tüntetők behatoltak a szerb köztévé székházába.

A tüntetők és az ellenzéki vasárnap délután először élőlánccal vették körbe az elnöki palotát, majd áttörték a kordonokat, és be akartak jutni az épületbe. Végül a rohamrendőrök állították meg őket. Könnygázzal próbálták feloszlatni a tömeget. Az erőszak gyorsan abba maradt, és a tüntetők újra élő láncot alkottak a palota körül.

Az Egy az ötmillióból nevű tiltakozássorozat immár több mint három hónapja zajlik Belgrádban, és több szerbiai városban. A néhány ezres belgrádi tömeg szombat este óta lépett fel a szokásosnál erőszakosabban, mert elegük lett abból, hogy hónapok óta békésen kérték, adjanak lehetőséget nekik a követeléseik beolvasására, ám ezt nem engedélyezték nekik.

Bent az épületben Vucic azt üzente a tüntetőknek, hogy az állam nem fogja hagyni, hogy bárkit is erőszakkal fenyegessenek meg. Aki pedig részt vesz az erőszakban, felelősségre vonják.

Bosko Obradovics , a szélsőjobboldali Dveri mozgalom vezetője azt mondta, hogy Vucicon áll, hogy férfi lesz-e, és lemond, vagy patkányként menekül a csatornákon keresztül.

A három hónapja tartó tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a Szerb Haladó Párthoz köthetők.

A tüntetők a legnagyobb gondnak a fiatalok elvándorlását, a pártfoglalkoztatást, a média elnyomását és a mindenre kiterjedő diktatúrát nevezték.
A tüntetések jelmondata, az Egy az ötmillióból arra utal, hogy az első tiltakozást követően Aleksandar Vucic kijelentette, akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak utcára.

A tiltakozások mögött álló ellenzéki szövetség soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatóak. A tiltakozások mára már Szerbia több mint hatvan városára kiterjedtek, és a hét majdnem minden napjára jut valahol egy demonstráció. (Balkan Insight)