MENÜ
2018. szeptember 26.
Jusztina
A technológiai és innovációs fejlesztések elkötelezettje

A technológiai és innovációs fejlesztések elkötelezettje

Takács Zsuzsa • fotó: Kapfinger András

Magyarország legnagyobb 100 százalékban magyar tulajdonú kábeltévé szolgáltatója.

A távközlés talán az egyik leggyorsabban fejlődő ágazat. Ezen a területen vetette meg lábát közel három évtizede a Tarr Kft. és vált a legnagyobb magyar tulajdonú szolgáltatóvá. A szekszárdi székhelyű vállalkozás nyolc megyében, 300 településen van jelen magas színvonalú távközlési szolgáltatásaival. A korábban Pro Urbe Szekszárd- és Beszédes József-díjjal kitüntetett cégvezető szerint csak a folyamatos fejlesztésekkel lehet piacon maradni. A Tarr Kft. részt vesz a Szupergyors Internet Program kiépítésében, emellett saját forrásból is óriási összegeket, éves szinten közel 2,5 milliárd forintot fordít műszaki-technológiai fejlesztésre. TARR JÁNOS ügyvezető igazgatót rövid visszatekintés után a tervekről kérdeztük.

– A ma ismert Tarr Kft. múltja 1990-re tekint vissza, 28 éve 12 fővel indult a vállalkozás – mondta a tulajdonos-cégvezető. – Ma már több, mint 300 dolgozót foglalkoztatunk, nyolc megyében, több, mint 300 településen vagyunk jelen magas színvonalú távközlési szolgáltatásainkkal. Az idei év során is számos településsel bővült a szolgáltatási területünk: januárban Simontornya és környéke, áprilisban Hajós, a nyár folyamán Nagylók, Pusztaegres. Az ősz folyamán további akvizíciókra kerül sor Baranya megyében valamint Zala megyében. A folyamatos fejlődés és fejlesztés prioritást élvez cégünk életében.
– Kifejtené a fejlesztéseket bővebben?
– A Szupergyors Internet Program keretében 9 járásban sikerült pályázat során a fejlesztési megbízást korábban elnyernünk, hamarosan befejeződnek mindenhol a kivitelezések. Jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre a Tamási, Sárbogárdi, Bonyhádi, Pécsváradi, Komlói, Kalocsai, Zalaegerszegi és Lenti járásban. Aparhanton már az új optikai technológiával szolgáltatunk, elkészült a korszerű hálózat Dusnok bizonyos területein is, rövidesen befejezzük a munkát Felsőnyéken, ezeket a jövőben számos település fogja követni.
– Sokan nem tudják, mit jelent valójában ez a „szélessávú program”!
– A fejlesztés elsődleges célja, hogy az olyan jellemzően kistelepüléseket, ahol még a 8-10 Mb/s internetes sávszélesség sem érhető el, kapcsoljuk be a digitális vérkeringésbe. A meglévő internetes rendszereket alkalmassá kell tenni 500 megabit/s letöltési sebességre. Ennek megfelelő technológiai hátteret kell megteremteni, ami az optikai kábelhálózat kiépítését jelenti. Ez hosszú távon megtérülő beruházás, és pályázaton kívül saját forrásból is folyamatosan végezzük. Ennek a fejlesztésnek köszönhetően a legtöbb szolgáltatási területünkön az idei év során már elérhetővé vált az 500 Mbit/s sebességű internet.
– A Tarr Kft. neve kábeltévé-szolgáltatóként ismert. Állandó kérdés, hogy melyik csatorna kerül be a csomagba, mikor változik meg a megszokott csatornák köre?
– A kiosztás nem állandó, minden évben újratárgyaljuk a zömmel multinacionális tulajdonosokkal az aktuális szerződéseket, időnként megszűnnek csatornák de indulnak is újak. Örömömre szolgál, hogy a Spíler2 sportcsatorna HD minőségben elsőként a TARR Kft-nél érhető el, így országos viszonylatban a mi Előfizetőink érhetik el először a csatornán közvetített prémium sportközvetítéseket (spanyol és angol bajnokság, bajnokok ligája meccsek).
– Kábeltévé-szolgáltatóként jól ismert a Tarr Kft., ehhez kapcsolódóan nemrég elkezdték a tévékészülékek árusítását is. Milyen fogadtatásra találtak?
– Régi álmom vált valóra azzal, hogy idén júniustól „televíziót is lehet venni a TARR-tól”. A piaci fogadtatás minden várakozásunkat felülmúlta, jelenleg négy márka közül választhatnak a vevők: Samsung, LG, Hitachi és Navon. Támogatási rendszerünkben akár 15 ezer Ft kedvezménnyel is megvásárolhatják a készülékeket.
– Milyen terveik vannak az internetes fejlesztésekkel kapcsolatban?
– Igyekszünk lépést tartani a folyamatosan fejlődő piaccal, ennek köszönhetően megújult weboldalunk, ami már mobiltelefonról is böngészhető. Folyamatosan fejlesztjük és tökéletesítjük, hamarosan webshopon keresztül is rendelhetnek a kedves Ügyfelek a Tarr-tól.
– A Szekszárdi Szüreti Napok elmaradhatatlan résztvevői, erre időzítve minden évben akciót is hirdetnek. Idén számíthatunk-e erre, megéri majd a Tarr Kft. standját felkeresni?
– Feltétlenül, de ha valaki lemarad a hétvégi programról, az az ügyfélszolgálatunkat is felkeresheti. Idén kötöttünk szerződést a Magyar Cetelem Bankkal, kollégáink tavasz óta részt vettek a képzéseken. A Szüreti Fesztiválon debütál az egyes készülékekre vonatkozó részletfizetési lehetőség, mint vadonatúj szolgáltatás. Televíziók, mobiltelefonok, táblagépek és már játékkonzolok is bekerülnek a kínálatunkba.
– A folyamatos bővülés, terjeszkedés mellett vajon jut elég energia a régi ügyfelekre?
– A piac bővítése mellett kiemelt figyelmet fordítunk a meglévő előfizetőinkre is, nekik hoztuk létre a Bizalom Programot, amelyben hűséges ügyfeleink nagy értékű konyhai kiegészítők közül választhatnak ajándékba, amennyiben határozott idejű szolgáltatásra kötnek szerződést. Cégünk üzletpolitikája és személyes meggyőződésem is az, hogy képesnek kell lennünk megújulni, fejlődni, úgy, hogy ügyfeleink bizalmát meg tudjuk erősíteni, és a tőlünk telhető legjobbat adjuk a közösségnek. T.Zs.-K.A.