MENÜ
2024. március 29.
Auguszta
A Szeged hihetetlen döntőn nyerte a Magyar Kupát, a Veszprém kapusa nem szépít

A Szeged hihetetlen döntőn nyerte a Magyar Kupát, a Veszprém kapusa nem szépít

24.hu

Sterbik Árpád: A védelmünk átjáróház volt, így nem lehet döntőt játszani!

A Mol-Pick Szeged csapata ugyan izgulhatott a Magyar Kupa döntőjének végén, de összességében megdöbbentően simán 28-27-re verte a Telekom Veszprémet.

Nem csoda, hogy el volt keseredve a második helyen végző bakonyiak kapusa, Sterbik Árpád a lefújás után. A kamerák elé állva azonban nem fogta vissza magát, alaposan kiosztotta csapatát.

Az első tíz percben elvesztettük a mérkőzést, csak kozmetikázás volt a második félidő. Így nem lehet döntőt játszani! Harcolni kell és mindent meg kell tenni egy olyan döntőben, mint a Magyar Kupa. A védelmünk átjáróház volt, könnyű gólokat kaptunk, támadásban sem találtuk fel magunkat – foglalta össze a mérkőzést Sterbik.

Természetesen a szegediek vezetőedzője, Juan Carlos Pastor jóval boldogabban nyilatkozott.

Fantasztikus első félidőt játszottunk, a másodikban viszont elfáradtunk. Ehhez azonban hozzátartozik, hogy több játékosunk is sérülése ellenére játszott ezen a hétvégén, valamint Bánhidi Bence elvesztése sem jött jól nekünk

A Szeged edzője hozzátette, hatalmas siker, hogy egy szezonon belül harmadszor is legyőzték legnagyobb hazai riválisukat, de a kupadöntő fontosabb, mint az előző két nyertes meccs volt, hiszen ezért trófeát is kaptak.

Végeredmény – kézilabda Magyar Kupa, döntő

Veszprém-Szeged 27-28 (10-17)

Az eddigi győztesek:
——————–
27-szeres: Veszprém
7-szeres: Bp. Honvéd SE, Szeged
4-szeres: Elektromos SE, Rába ETO
3-szoros: Bp. Spartacus SC
2-szeres: Bp. Dózsa SK, Tatabányai Bányász SC
1-szeres: Bp. Vörös Meteor, Ferencvárosi TC, Vasas SC, Debreceni Dózsa SE, Dunaferr SE

A legutóbbi tíz döntő:
———————
2010, Balatonfüred: MKB Veszprém KC-Pick Szeged 30-28 (27-27, 12-14), hétméteresekkel
2011, Pestszentimre: MKB Veszprém KC-PLER KC 37-19 (18-8)
2012, Budapest, Sportmax2: MKB Veszprém KC-Pick Szeged 27-26 (16-18)
2013, Pécs: MKB Veszprém KC-Pick Szeged 36-30 (17-12)
2014, Pécs: MKB MVM Veszprém-Pick Szeged 27-21 (13-13)
2015, Pécs: MKB MVM Veszprém – MOL-Pick Szeged 26-22 (12-11)
2016, Debrecen: MVM Veszprém – MOL-Pick Szeged 27-26 (10-12, 24-24), hétméteresekkel
2017, Debrecen: Telekom Veszprém – MOL-Pick Szeged 23-22 (13-9)
2018, Debrecen: Telekom Veszprém – MOL-Pick Szeged 23-21 (10-11)
2019, Debrecen: MOL-Pick Szeged – Telekom Veszprém 28-27 (17-10)