MENÜ
2021. árpilis 21.
Konrád
A szavak erejével harcoltak 1956-ban

A szavak erejével harcoltak 1956-ban

nlcafe.hu

Egyesek a karrierjükkel vagy a szabadságukkal, mások az életükkel fizettek ezért.

Az 1956-os forradalom a színészeket is arra késztette, hogy a színpad mellett az utcán is hallassák a hangjukat. Az ’56-os forradalomban rengeteg művész vett részt, ki a színpadon, ki a színészsztrájkhoz csatlakozva, ki a különféle megmozdulásokon szavalva. A színészek mellett színházigazgatók, írók, költők és zeneszerzők is aktivizálták magukat. Kodály Zoltán például levelet írt szovjet zeneszerző kollégáihoz, amelyben arra kérte őket, hogy lépjenek kapcsolatba kormányaikkal, és segítsenek kivonatni a szovjet csapatokat Magyarországról. E kezdeményezés persze semmilyen eredménnyel nem járt. Néhány színészt viszont igazán kemény megtorlás ért utólag a forradalomban való részvételért.

Sinkovits Imre csak gyári munkásként dolgozhatott tovább
Sinkovits Imre a Nemzeti Színház színészeként állt október 23-án a tízezres tömeg elé a Petőfi téren, majd a Parlamentnél a Nemzeti dalt szavalva. Személye összeforrott a forradalommal, nemzetközi szinten figyelték tevékenységét. Túlságosan is a figyelem középpontjában állt, így nem kapott börtönbüntetést. Karrierjét azonban megpróbálták derékba törni megtorlásként. ’56-után csupán kisebb szerepekben léphetett színpadra, a rendőrség pedig azt akarta, hogy tanúsítson nyilvánosan megbánást. Mivel a színész ezt nem tette meg, teljesen eltiltották a színpadtól, és gyári munkásként alkalmazták egy ideig. A Nemzeti Színházba öt évig nem tehette be a lábát.

Bessenyei Ferenc színpadon maradhatott, de csak ott

Bessenyei Ferenc október 23-án az egyetemistákkal érkezett a Bem-szoborhoz, és ott szavalta el a tömeg előtt a Szózatot. Mivel a Nemzeti Színház igazgatóját, Major Tamást eltávolították a posztjáról, Bessenyei lett a színházat igazgató új bizottság egyik tagja. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy úgy döntsenek a sorsáról, hogy ’56 után sehol máshol ne vállalhasson munkát, kizárólag a színházban, minimális fix fizetésért. Kamera elé nem állhatott, és egyéb területről sem szerezhetett plusz kereset magának. Csak évekkel később, 1959-ben forgathatott újra, a Dúvad című filmet, akkor is csak Fábri Zoltán rendező közbenjárásának eredményeként.

Darvas Ivánt börtönre ítélték

Darvas Iván 1956-ban a Madách Színház művésze volt. Október 30-án azért ment a Budapesti Országos Börtönbe, hogy kiszabadítsa bátyját, akit előzőleg tíz év szabadságvesztésre ítéltek kémkedés és hazaárulás vádjával. A Legfőbb Ügyészség forradalmi bizottságától megbízólevelet kapott, hogy szabadítsa ki a Rákosi-rendszerben elítélt politikai foglyokat, amit ő meg is tett. 140 rabnak állított ki szabadulólevelet. A forradalom leverése után, 1957 májusában letartóztatták a forradalomban való részvételért, bűnözők kiszabadításáért, és azzal is gyanúsították, hogy november 4-e után szándékosan akadályozta a sztrájkoló színházak újraindulását. Két év börtönre ítélték, majd szabadulása után több évig csak segédmunkásként alkalmazták.

Földes Gábort halálra ítélték

Földes Gábor volt az egyetlen színész, akit kivégeztek az 1956-os eseményekben való részvételért. A győri Kisfaludy Színház, ma már Győri Nemzeti Színház főrendezőjeként október 23-án részt vett a helyi Petőfi Kör megalapításában, október 25-én pedig az Ideiglenes Nemzeti Tanács elnökségi tagjává választották. Az értelmiségi tanács elnökeként sokat tett azért, hogy a megyei börtönnél kibontakozó összecsapások során nem volt még több halálos áldozat, a szovjet megszállás elleni tiltakozásának jeléül pedig színre vitte Katona József Bánk bánját. Forradalmi tevékenysége miatt többször is letartóztatták, végül 1957-ben gyilkosságra való felbujtás vádjával halálra ítélték. „Véremmé vált, hogy életet alakító művész vagyok. Politizálni kell az életben is. Nehéz szerepemet, ha a feloldás, ha a tragikus finálé fejezi is be, teljesen nyugodtan, az igazság fölényével fogom végig játszani” – mondta, és valóban így tett. A halálos ítéletet 1958. január 15-én hajtották végre.

Nagy Attilában látták a forradalom vidéki vezéralakját
Nagy Attila, a miskolci színház színésze, Borsod megye központi alakja volt az ’56-os forradalomban, igaz, szinte véletlenül keveredett bele az eseményekbe. Október 23-án az esti fellépésére készült, a forradalom kitörténések híre megdöbbentette és megrémítette őt, hiszen testvérei és kedvese, Galambos Erzsi színésznő is Budapesten tartózkodtak ekkor. A színész eleinte megpróbálta távol tartani magát a forradalomtól, de október 25-én színésztársaival csatlakozott az Egyetemvárosba tartó tömeghez. Ott arra kérték, hogy szavaljon a felvonulóknak, így végül elmondta a Szózatot. Az emberek vezetőjüket látták benne. Nagy Attila erélyesen lépett fel a sztrájkbizottság ülésén is, ahol a jelenlévők egymást marták, ezáltal ha akarta, ha nem, rögtön át is vette a gyűlés vezetését. Az utcán csak rá hallgatott a felbőszült tömeg, ezért a sztrájkbizottság úgy látta jónak, hogy Nagy Attilát válasszák meg elnöknek.

Október 26-án Miskolcon is kitörtek a fegyveres harcok, a rendőrség előtt tüntető tömegre tüzet nyitottak, válaszul az emberek meglincselték a rendőröket, volt, akit agyonvertek, majd felakasztottak. Galambos Erzsi nem engedte ki lakásukból a színészt, félt, hogy baja esik, de a kollégái azt követelték, hogy jelenjen meg az emberek előtt, és csillapítsa le a háborgó, lincselő tömeget. Attila határozott fellépésének köszönhetően október 28-án helyreállt a közbiztonság, a színészt a megyei munkástanács vezetőjévé nevezték ki. Nagy Attila november 3-án lemondott erről a tisztségéről, és visszatért a színházba. A szovjet csapatok bevonulása után, november 10-én letartóztatták. Pár nappal később ugyan kiszabadult, de 1957. március 9-én újra őrizetbe vették. Kihallgatásai során súlyosan bántalmazták. 1958-ban 12 év börtönbüntetésre ítélték a forradalomban való részvételéért. A rendszerváltás után parlamenti képviselő lett. A történtek azonban annyira megviselték a szívét, hogy végül alig 59 évesen meghalt.