ERÖV csík
MENÜ
2017. december 18.
Auguszta
A legjobb balatoni strandok

A legjobb balatoni strandok

hvg.hu

Kiosztották a Kék Hullám Zászlókat, tíz strand érdemelt ki öt csillagot.

Idén kiugróan javult a balatoni strandok szolgáltatásainak színvonala – mondta Balassa Balázs, a Balatoni Szövetség (BSZ) elnöke kedden Siófokon, a Kék Hullám Zászló minősítést átadó ünnepségen.

A zászlót 33 balatoni strand kapta meg, és a 13 éve elindított strandminősítő rendszer 2017-ben tovább finomodott, a szolgáltatások színvonalát a korábbi három helyett már öt fokozattal, öt csillaggal jelölték. A június második felében elvégzett minősítésbe bevontak több balatoni civil társszervezetet, valamint a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot is.

A minősítésben fontos szerep jutott egyebek közt a tisztaságnak, a rendezettségnek, a vizesblokkok állapotának és felszereltségének. Pontozták a családbarát szolgáltatások és a játszóterek színvonalát, a sportolási lehetőségeket, a fák vagy az árnyékolók meglétét és a vízminőséget is. Tavaly óta kismértékben nőtt a strandok hínárosodása. Iszaposodást csak a Keszthelyi-öbölben tapasztaltak.

A legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászlót tízen érdemelték ki:

Vonyarcvashegy Lidó strandja,
Balatongyörök Községi strandja,
Gyenesdiás Diási Játékstrandja,
Szigliget Községi strandfürdője,
Balatonfüred Kisfaludy és Eszterházy strandja,
Balatonlelle Napfény strandja,
Csopak Községi strandja,
Keszthely Városi strandja
és Balatonakali Községi strandja.

A többi 23 strand négy- és háromcsillagos minősítést ért el.

Kétévenként hirdetik meg a legcsaládbarátabb strandnak járó díjat, amit idén a gyenesidási Diás Játékstrandnak ítéltek oda, továbbá a legsportosabb strandnak járó díjat, amit 2015 után újra a vonyarcvashegyi Lido strand nyert el. A leginkább kerékpárosbarát strandnak járó különdíj és vándorserleg ismét a balatonberényi Közösségi strandé lett.