Tam_Bau
MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
A gyerekes családok harmada éhezik a világ legnagyobb gazdaságában

A gyerekes családok harmada éhezik a világ legnagyobb gazdaságában

g7.hu

Az USA-ban az éhező emberek száma ugrásszerűen nőtt az elmúlt hetekben.

Számos információ jelent már meg arról, hogy a koronavírus milyen elképesztő mértékben roggyantotta meg az amerikai társadalmat az ingyen élelmiszerérre várakozó kilométeres soroktól a döbbenetes munkanélküliségi adatokig.

Március közepe óta több mint 33 millió ember vesztette el az állását, a becslések szerint áprilisban 22 millió embert bocsátottak el. A havi adatokat 1939 óta gyűjtik, és a járvány előtt 1945-ben vesztették el a legtöbben a munkájukat egy hónap alatt, ami akkor 2 millió embert jelentett. A munkanélküliségi ráta a februári 3,5 százalékról 15-20 százalék közé nőhetett (erről pénteken lesz hivatalos adat).

A több mint százéves amerikai kutatóintézet, a Brookings Institution szerdai elemzése szerint az éhező emberek száma is ugrásszerűen nőtt az elmúlt hetekben. A közvélemény-kutatásokra alapozott tanulmány szerint idén áprilisra kétszeresére nőtt az élelmezési problémákkal küzdő családok aránya a legutóbb vizsgált időszakhoz, 2018-hoz képest.

Az idén áprilisban megkérdezett háztartások 23 százalékával fordult elő, hogy „a megvásárolt élelmiszer nem tartott ki, és nem volt pénzük bevásárolni”. A gyerekes háztartásoknál még magasabb volt ez az arány: az ilyen családok 35 százaléka nem tudott elég élelmiszert venni magának. Ez több mint kétszeres növekedés a 2018-as méréshez képest, amikor 15 százalék körül volt az arányuk.

A nélkülöző háztartások aránya a 2008-2009-es válsághoz képest is jóval nagyobb. A gyerekes háztartások 21 százalékának nem volt pénze akkor elég élelmiszerre a mostani 35 százalékhoz képest.

 

Egy nélkülöző családban a szülők elsőként jellemzően maguktól vonják meg az ételt, hogy a gyerekeknek maradjon elég. A mostani elemzés szerint azonban az éhező gyerekek száma is többszörösére nőtt. Azoknál a háztartásoknál, ahol van 12 évesnél fiatalabb a gyerek, az anyák 17 százaléka mondta azt, hogy nem tudott elég ennivalót adni a gyerekének, mert nem volt rá pénze. Ez az arány 5,7 százalék volt a 2008-as válság idején.

A nagy vagyoni egyenlőtlenségekből fakadóan eddig is több tízmillió ember szorult állami élelmiszer-támogatásra az Egyesült Államokban. A SNAP nevű élelmezési program csúcsán, 2013-ban közel 50 millió ember kapott támogatást élelmiszer-vásárlásra. A gazdaság erősödésével és Trump ellenérzéseivel a segélyprogramot fokozatosan megkurtították, és bizonytalanná vált a jövője. A demokraták a szociális válság miatt 15 százalékkal emelnének a költségvetésén, a republikánusok viszont máshogy támogatnák a gazdaságot.