Tam_Bau
MENÜ
2018. szeptember 25.
Eufrozina, Kende
A fehér márvány fővárosa, a fekete autóknak tiltott zóna

A fehér márvány fővárosa, a fekete autóknak tiltott zóna

totalcar.hu

Türkmenisztán fővárosából tiltották ki a fekete színű autókat. Mert az elnök így akarta.

Türkmenisztán nem épp a demokráciák mintaországa. A posztszovjet ország óriási földgáz- és kőolajvagyonon ül, miközben kimagaslóan magas a csecsemőhalandóság, a várható élettartam pedig mindössze 65 év. A sajtószabadság ismeretlen fogalom, a személyi kultusz viszont annál menőbb. 1990 óta mindössze két elnököt élt meg az ország. Az első volt a szovjet és türkmén Kommunista Pártban gigakarriert befutó Saparmyrat Nyýazow, aki szerényen Türkménbasinak, azaz a minden türkmén atyjának nevezte magát regnálása alatt. Sőt, odáig járatta a személyi kultuszt, hogy a hónapokat is átnevezte maga és családtagjai után. Őt követte az egyelőre sokkal kevésbé autoriter Gurbanguly Berdimuhamedow, ennek a hírnek a főszereplője.
Berdimuhamedow kitalálta, hogy Türkmenisztán fővárosa, Asgabat egy fehér város lesz. Már össze is jött egy világrekord, itt áll ugyanis a világ legtöbb fehér márvánnyal borított épülete, de ez még kevés. A fekete színű autók importja 2015 óta tiltólistás, de eddig elnézték, ha valakinek korábbról ilyen autója volt. Egészen 2018. január 1-ig, a türelmi idő az évkezdéssel lejárt, innentől bárki fekete autóját lefoglalhatják a hatóságok kényszer átfényezésre.
Amúgy nem csak a színekről van szó, évek óta tilos például az 1,3 literesnél kisebb motoros autók magán importja, aminek alighanem az az oka, hogy az elnök közeli rokona viszi a fővárosban a Kia, a Hyundai és a Ford márkakereskedéseit.