MENÜ
2024. március 28.
Gedeon, Johanna
A Citroën luxuslimuzinja: DS 9

A Citroën luxuslimuzinja: DS 9

hvg.hu

A mintegy 5 méter hosszú szedán normál benzines, illetve kétféle plugin hibrid kivitelben rendelhető.

A Citroënből kivált prémiummárka, a DS az eddigiekben csak két modellt forgalmazott, a DS 3 Crossback kompakt crossovert, illetve a középkategóriás szabadidő-autók piacán versenyző DS 7 Crossbacket. Most viszont megkezdődött a még tavaly februárban leleplezett luxusszedán, a DS 9 értékesítése is.

A magyar konfigurátorban egyelőre még nem elérhető újdonság az Egyesült Királyságban minimum 40 615 font (16,9 millió forint) kifizetését követően vezethető haza, ennyibe kerül ugyanis a 225 lóerős 1,6 literes 4 hengeres turbós benzinmotorral szerelt alapmodell.

Az ugyancsak 225 lóerős teljesítményű, de már plugin hibrid kivitelű, tehát hazánkban zöld rendszámozható DS 9 E-tense indulóára 46 100 font (19,2 millió forint). Ennek 11,9 kWh kapacitású akkumulátora egy töltéssel mintegy 53-55 kilométeres elektromos hatótávot tesz lehetővé.

Az összkerékhajtású csúcsmodell 360 lóerős teljesítményű és az összes kivitelben nyolcfokozatú automata váltó található. A 4,93 méter hosszú DS 9 nem titkoltan a Peugeot 508 nyújtott tengelytávolságú kínai változatára épül, és a konszern legmodernebb technológiái érhetők el benne.