MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma
15. Tolna Megyei Prima Díjátadó Gála Szekszárdon

15. Tolna Megyei Prima Díjátadó Gála Szekszárdon

Takács Zsuzsa • fotó: Kapfinger András

November 8-án, pénteken rendezték meg a 15. Tolna Megyei Prima Díj jubileumi díjátadó gálaestjét Szekszárdon, a Babits Mihály Kulturális Központ színháztermében.

A kultúra, a kiválóságok és a vállalkozások ünnepe. A megye kiváló művészeti, kulturális, tudományos és sport teljesítményeinek elismerésére néhai Demján Sándor által alapított díjat gálaműsor keretében adták át a VOSZ Tolna Megyei Szervezete és a programot támogató vállalkozók, önkormányzatok jóvoltából. Az ünnepi rendezvényen részt vett Kovács Pál, a Paksi Atomerőmű Kapacitásának Fenntartásáért Felelős Államtitkár, és Perlusz László, a VOSZ főtitkára, valamint a helyi közélet képviselői.

– Az ország egyik legkisebb megyéje nagyon sok kiváló embert adott a mai napig, tehetségük, teljesítményük példaként szolgálhat mások számára- mondta köszöntőjében Kovács Pál. – Ha a kiváló emberek nyomában járunk, a magyar kultúra értékeit kutatjuk, akkor láthatjuk, hogy vannak területek, ahol a világon a legjobbak között tartanak számon bennünket, magyarokat, ilyen az atomenergetika története. Ma az energiatermelés meghatározó része az atomenergia, és sokan tudják, hogy a Paks II beruházással az évszázad beruházását készítjük elő. Ez páratlan lehetőség a fiataloknak az innovációra, a fejlődésre, és gazdaságélénkítő szerepet tölthet be, lehetőséget teremt a térség vállalkozásainak – tette hozzá az államtitkár, aki tolmácsolta Süli János tárca nélküli miniszter üdvözletét, és gratulált a díjazottaknak. 

Perlusz László köszöntőjében arról beszélt, hogy minden időben fontos a példaképek állítása, és hasonlóképpen elengedhetetlen, hogy mecénások, a kultúrát támogató emberek legyenek. Amikor Demján Sándor az ország egykor legsikeresebb, legvagyonosabb embere több mint másfél évtizede megalapította a díjat, majd támogatta Csányi Sándor az OTP részéről, olyan kezdeményezést hívtak életre, mely önálló értéket képvisel a magyar kultúrában. A Prima-díjak azonban nem léteznének, ha a helyi vállalkozások nem állnának mellé, nem segítenék évről-évre. A mecénások is kellenek, hogy tovább éljen a Prima Primissima csillaga – zárta gondolatát a VOSZ főtitkára.
Az est első felében a vállalkozói díjakat ismertették, és adták át az arra érdemeseknek.

A tamási Pántlika Együttes adott műsort

A VOSZ Tolna Megyei Szervezete országos elismerésre jelölte és az Év Vállalkozója díjat veheti át Budapesten, a Művészetek Palotájában Keszthelyi Szabolcs, a Keszthelyiné és Társai Bt. ügyvezetője, Kópis Endre, a Kópis és Társa Kft. igazgatója, Siklósi Zoltán, a ZO-BAU Kft. ügyvezetője, valamint Klopcsik István, a Dunaföldvári DUFÉM Kft. tulajdonos-ügyvezető igazgatója.

Ezt követően a VOSZ Tolna Megyei Szervezete által alapított az Év Tolna Megyei Vállalkozója díj átadására került sor. Az idei díjazottak: Nagy Lajos, a harci Diófa Csárda és a szekszárdi Diófa Étterem és Panzió tulajdonosa, Kászpári Károly, a tengelici Frissten Kft. tulajdonosa, Seregi Ferenc, a szekszárdi Amarillys Éttermet üzemeltető Full Happy Kft. tulajdonos-ügyvezetője és Szekeres Sándor, a bátaszéki Bát-Grill Baromfifeldolgozó Kft. ügyvezető igazgatója.

A Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért Díjat kapta meg Mészáros Andrea, a KÉK Madár Alapítvány vezetője, akinek távollétében Angyal Magdolna, az alapítvány operatív vezetője vette át a díjat. A másik díjazott Finta Viktor, az est műsorvezetője lett, aki a kezdetektől végigkísérte a Prima Gálákat, és társadalmi megbízatásként évek óta az Atomerőmű KSC elnökségi munkáját segíti.

A vállalkozások és a társadalmi szerepvállalás legjei után a Prima-díjazottak következtek. A hagyományok szerint rövid filmet mutattak be a díjazottakról, akik az 1 millió forint pénzjutalomban részesültek, üvegszobrot, szekszárdi bort és míves oklevelet vehettek át.
A 2019. év Prima díjazottja Magyar Sajtó kategóriában Gottvald Károly, a Tolnai Népújság fotóriportere, aki posztumusz elismerésként kapta meg a díjat, idén július közepén tragikus hirtelenséggel elhunyt. Még halála előtt értesült az elismerésről, aminek nagyon örült, az átadását azonban már nem élhette meg. Tolnai származására mindig büszke volt, bár textilipari szakmából indult, a fotózás lett az élete. Évtizedekig dolgozott a Tolnai Népújságnál, az utóbbi években nyugdíjasként segített be. Képei a megye kordokumentumai, végigkísérte az atomerőmű építését, munkáját számos díjjal ismerték el. Idén életmű kiállítására készült, a tárlatot azonban már személyes jelenléte nélkül nyitották meg Tolnán. Özvegye, Gottvald Károlyné vette át a díjat.

Magyar Tudomány kategóriában kapott Prima-díjat Dr. Lascsik László, a Tolna Megyei Balassa János Kórház volt, a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet jelenlegi kardiológus főorvosa. Aki 44 éve él a hivatásának, a róla szóló filmben úgy fogalmazott: minden egyes szív külön élmény. A gyógyításhoz nem csak szakmai tudás kell, hanem empátia is, mert a betegek szoronganak, nagyon érzékenyek. Felkészülés, nyitottság és felelősségvállalás, mindez szükséges a gyógyításhoz, és a kardiológus főorvos hozzátette: a betegnek hitet kell adni a gyógyuláshoz. Dr. Lascsik László a kardiológia területén a legelismertebb szakemberek közé tartozik, s amellett, hogy nyugdíjasként is fáradhatatlanul dolgozik, szaktudását ma is igyekszik átadni a fiatalabb kollégáknak.

Magyar Oktatás kategóriában Prima-díjas lett Kováts Balázs, akit a műsorvezető úgy konferált fel, mint Paks városának és a paksi atomerőműnek egy „jelentős intézményét”. A díjazott 1977-től 2012-ig, nyugdíjba vonulásáig a paksi atomerőműben dolgozott, az első blokkirányító mérnök volt, nukleáris igazgató-helyettes, több újítás megalkotója. A műegyetem óraadó tanára, a Pécsi Tudományegyetem címzetes docense. Számtalan társadalmi megbízatás és díj tulajdonosa, ám legbüszkébb arra, hogy az ezredfordulón Paks város lakói az Év Emberévé választották. Számára a szabadság volt mindig a meghatározó, úgy fogalmazott, hogy érdemes olyan helyen dolgozni, ahol alkotó, támogató, inspiráló közeg veszi körbe az embert. Ha fogy a szabadság, akkor váltani kell, soha ne féljenek – tette hozzá Kováts Balázs.

Balról Kováts Balázs Príma-díjas

A közönségdíjat három jelöltből Zsikó Zoltán és Zenekara kapta meg, nagyon szoros versenyben. Jelöltek voltak: Pálinkás Joli, a szekszárdi Rádió Antritt tulajdonosa és Sebestyén István kakasdi énekes-mesemondó.

A jubileumi gála meglepő fordulata volt, hogy Dr. Fajszi Lajos, a VOSZ Tolna megyei elnöke zárszóként állt mikrofonhoz, és megköszönte a szervezők másfél évtizedes munkáját. Takács Zsóka, a VOSZ Tolna Megyei Irodavezetője és Baumann Péterné, a Babits Mihály Kulturális Központ munkatársa évek óta önzetlenül segíti a gálák sikeres lebonyolítását. Köszönet nekik és minden támogatónak – fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy ne feledjék: „a ma közönsége, a jövő díjazottja lehet.” 

Dr. Fajszi Lajos köszöntője