MENÜ
2021. november 28.
Stefánia
Lamborghini SUV – moszkvai vevőknek

Lamborghini SUV – moszkvai vevőknek

hvg.hu

A Moszkvában piacra dobott 650 lóerős SUV egy szénszálas remekmű, amely még katonai álcamintát is kaptott

Az TopCar jól ismeri a helyi vásárlók lélektanát, színtiszta fekete karbonba csomagolta az egész Lamborghini SUV-t, tettek alá 22x11 hüvelykes kéréktárcsákat és megkapta a Topcar külön logóját is. Mindent összevetve közel 49 ezer eurót kell fizetni az átalakításra. Ez, még akkor is elég tisztes összeg, ha azt vesszük, hogy az Urus például Németországban 204 000 euróról indul.

Amit érdemes tudni a Lamborghini Urusról, hogy lényegében ugyan az az alapja, ami az új a Volkswagen Touaregnek, az Audi Q7-nek és a Porsche Cayenne-nek, amelyek mindegyike a Volkswagen-csoport pozsonyi üzemében készül. A Lamborghini szuper SUV-je viszont otthon, a Sant'Agata Bolognese üzemben készül, ahol a Huracan és az Aventador is.

Az Urus a Volkswagen-csoport legnagyobb teljesítményű SUV-ja, nem kevesebb, mint 650 lóerővel, a Porsche által kifejlesztett 4,0 literes iker-turbó V8-assal, amelynek nyomatéka 850 Nm.