MENÜ
2024. árpilis 19.
Emma

Magyar Oscar-díjas, aki háttérben marad

„Egyáltalán nem szeretek előtérben lenni, előbb állok bele egy problémába, mint a dicséretbe.”

A zöldségár csökkenhet, a gyümölcsé várhatóan emelkedik

A vártnál lassabban enyhül a zöldséghiány Európában, így a magas árak is kitartanak.

Egy épület, aminek „arca” van

A kép az erkélyek mellvédjének fehér és a mögöttük levő tér fekete színeiből áll össze.

406 forintos euró miatt módosított a rezsicsökkentésen a kormány

Pogátsa Zoltán közgazdász arról beszélt, hogy az infláció néhány tényező miatt még tovább nőhet.

Sorba áll mások helyett

Sokan úgy vannak vele, hogy idejüket értelmesebb dolgokra is fordíthatják, mint a várakozás.

Egyre nő a termőföld ára

Már ötmillió forintot is ér egy hektár termőföld. A legdrágábban Tolnában és Hajdú-Biharban lehet földhöz jutni.

Miért halálos a prosztatarák?

Korai stádiumban a prosztatarák jól kezelhető, a diagnózist hátráltatja, hogy a beteg nem fordul időben orvoshoz.

Az elhízás és a mozgáshiány a prosztatarák esélyét is növeli

Az elhízás jelentősen növeli a prosztatarák kialakulásának esélyét és rontja a már meglévő betegség prognózisát.

Lovagvár a sziklában

Számos lovagvár van a világon, de ilyen, mint a Predjamai, nincs több!

Diéta, meditáció, életmódváltás

A megfelelő diéta, meditáció és egyéb nem orvosi jellegű "beavatkozások" megfordíthatják prosztatarákot.
További cikkek